Kiderült, mikor térhet vissza Nagy Ádám

A bokájával bajlódik a magyar válogatott játékos.

Forrás:

Nagy Ádám legutóbb augusztusban játszott a bajnokit. A Bristol játékosa felemás emlékeket őrizhet a QPR elleni összecsapásról, hiszen ugyan gólt szerzett, de emellett meg is sérült. Nagy a szlovákok elleni sorsdöntő Eb-selejtezőn lehetőséget kapott, de akkor sem volt teljesen egészséges. Emiatt a Bristol menedzsere kicsit meg is orrolt Marco Rossira, hiszen a középpályásra fontos meccseken nem számíthatott.

Lee Johnson helyzetét egyébként nem csupán Nagy kidőlése nehezítette, a Bristol keretéből több kulcsember is sérüléssel bajlódik. Ám annak örülhet a szakember, hogy Nagy hamarosan visszatérhet, állítólag a Reading elleni meccsen már bevethető lesz honfitársunk. Ezt a mérkőzést október ötödikén rendezik meg.

Némi üröm az örömbe, hogy Nagy helyettese, Han-Noah Massengo remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, így a magyar válogatott játékosának nehéz lesz visszaszereznie a helyét a kezdőben.

 

Nagy nélkül sem megy rosszul egyébként a Bristolnak, amely jelenleg ugyan a nyolcadik helyen áll a táblázaton, de hátránya csupán három pont a listavezető West Brommal szemben. 

Legfrissebb híreink