nb1.hu

Kiderült, miért váltott csapatot Nagy Ádám

Megszólalt a menedzsere.

Az M4 Sportnak nyilatkozott Nagy Ádám menedzsere Kövesdi Viktor, aki elmondta, hogy mi állt a magyar válogatott kiválóságának átigazolása mögött. Mint ismeretes, a futballista a Serie B-ben szereplő Pisában folytatja a pályafutását.

A váltás fő okáról így nyilatkozott Kövesdi:

„Ádám szeretett volna onnan eljönni (Bristol City), nem érezte igazán jól magát, sem a pályán, sem a pályán kívül. Az Európa-bajnokság előtt megbeszéltük, hogy szeretne váltani, célként az is megfogalmazódott, ha lehet, akkor menjünk vissza Olaszországba, de Spanyolország is ott volt az opciók között. Jöttek máshonnan is ajánlatok, végül az olasz lett a befutó.”

A fő probléma a túl sok edzőváltás volt az angol csapatnál, és nem mindegyik tréner bízott úgy Nagyban, mint az első edzője, aki ragaszkodott hozzá. Végül leültek beszélni az utolsó vezetőedzőjével, Nigel Pearsonnal, akivel megegyeztek abban, ha a játékos menni akar, akkor mindenkinek jobb lesz, ha őj csapatot keresnek neki.

Nagy Ádámnak Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is tanácsot adott:

„Ádám beszélt a szövetségi kapitánnyal, kikérte a véleményét, akitől megerősítést kapott. Ádámnak már amúgy is van egy komoly elképzelése arról, hogy milyen az olasz másodosztály, hisz éveket futballozott az országban. Beszéltünk arról, hogy a tempó talán kisebb lesz, mint a Championshipben, viszont más típusú futballról lesz szó, amit már nem kell tanulnia. Már tudja azokat a dolgokat, amiket Olaszországban egy középpályásnak kell, sőt, új szerepe is lesz, hiszen a klub kulcsjátékosként számít rá, ez a szerződéskötéskor kiderült.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC