nb1.hu

Kiakadt Nagy Ádám edzője a játékvezető miatt – reakció

Kisebb gödörben van a magyar játékos csapata.

Sheffield Wednesday-Bristol City 1-0 (0-0)

Az angol másodosztályban Nagy Ádám együttese, a Bristol City a Sheffield Wednesday otthonában vendégeskedett. Sokáig úgy tűnt, hogy a két együttes megosztozik a pontokon, ám a hajrában a hazaiak kikaparták a gesztenyét. A játékvezető büntetőt ítélt a Sheffieldnek, a tizenegyest Bannan váltotta gólra a 85. percben. Sikerének köszönhetően a Sheffield a harmadik helyen áll a táblázaton. A Bristol a mai eredményének köszönhetően zsinórban harmadik alkalommal maradt pont nélkül a ligában. Nagy Ádám egyébként nem kapott lehetőséget a vasárnapi mérkőzésen.

A vendégek mestere, Lee Johnson csalódottan értékelt a lefújás után.

"Úgy gondolom, a játékvezető tévedett, nem kellett volna tizenegyest adnia. Csalódottak vagyunk. Nem mondom, hogy jó teljesítményt nyújtottunk, de a védekezésünket nem érhette kritika. Ha kapott gól nélkül zárjuk ezt a találkozót, sokat tudtunk volna belőle profitálni" – nyilatkozta Lee Johnson.

Garry Monk elégedett volt a játékosai hozzáállásával. A Sheffield trénere hozzátette, összességében megérdemelt győzelmet arattak. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC