nb1.hu

Ki lesz a gólkirály? Lehet, hogy az egyik Kispest-szurkolónak lesz igaza

Hiába a holtverseny, Lanzafame „hátrányban van”.

A minap Facebook-oldalunkon kérdeztük meg olvasóinkat, hogy Holender Filip vagy Davide Lanzafame lesz-e az NB I gólkirálya. A két játékos eddig 15-15 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába, a második helyen lévő játékosok 4 góllal vannak lemaradva mögöttük.
 
A szavazás alatti hozzászólásokban azonban egy ikonikus Kispest-szurkoló jelezte azt, amire – és ezt illik bevallani – nem gondoltunk, pedig eléggé adja magát a helyzet. Olvasónk ugyanis felvetette, hogy akár holtverseny is lehet a vége, és ebben teljesen igaza van, hiszen most is ez a helyzet.
 
Egy másik drukker viszont arról adott tájékoztatást, hogy Davide Lanzafame a sárga lapjai miatt nem léphet pályára a következő fordulóban a Loki elleni meccsen. A Derbin győztes gólt szerző olasz a 74. percben sárgult be szombaton (sorrendben ez már a 10. ilyen figyelmeztetése, 1 meccses eltiltás minden ötödik után jár), Szerhij Rebrov vezetőedző 4 perccel később le is cserélte a feszült hangulatú találkozón, a legnagyobb ferencvárosi közönségkedvenc, Böde Dániel váltotta.
 

Lanzafame tehát a hátralévő 2 mérkőzés közül csak 1 alkalommal szerezhet már gólt (persze tény, hogy Rebrov dönti el, hogy az utolsó fordulóban, a Puskás Akadémia elleni, idegenbeli összecsapáson pályára küldi-e az olaszt), míg Holender elméletileg kettőn.
 
A történet azonban nem ennyire egyszerű, mert a legjobb formában lévő kispesti, aki a nyártól a svájci Luganóban folytatja a pályafutását, négy sárgával rendelkezik…
 
A cikk létrejöttéhez, akárcsak fennállásunk 20 éve során olyan sokszor, most is rendkívül fontos segítségeket kaptunk a szurkolóktól!
 
És most is, mint mindegyik alkalommal, csak egy dolgot jelezhetünk: a hálás köszönetünket!
 
A GÓLLÖVŐLISTA ÁLLÁSA
 
    15 gólos:
    ———
Holender (Honvéd), Lanzafame (Ferencváros)
    

null

null

    11 gólos:
    ———
Drazic (Mezőkövesd), Knezevic (Puskás Akadémia), Varga R. (Ferencváros)
    
    10 gólos:
    ———
M. Scepovic (MOL Vidi FC)
    
    9 gólos:
    ——–
Hahn (Paks), Horváth Z. (Kisvárda), Molnár G. (Puskás Akadémia/Mezőkövesd), Novothny (Újpest)
 
    8 gólos:
    ——–
Danilo (Honvéd) 
 
    7 gólos:
    ——–
Böde (Ferencváros), Torghelle (MTK)
 
    6 gólos:
    ——–
Bódi (Debrecen), Gera D. (MTK), Hasani (Diósgyőr), Kanta (MTK), Petrjak (Ferencváros), Priskin (Haladás), Szécsi (Debrecen), Takács T. (Debrecen)  
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC