nb1.hu

Két játékos megy Vargáért cserébe a Fradihoz – hivatalos

A kék-fehérek bejelentése. FRISSÍTVE!

Mint elsőként megírtuk, Gera Dániel és Katona Máté a Ferencváros labdarúgója lesz, cserébe Varga Roland az MTK-hoz igazol.

Varga Roland: 2 játékost kap érte a Fradi? – NB1.hu

 

Íme, a kék-fehérek bejelentése:

"Az MTK Budapest együttesében folytatja pályafutását a téli átigazolási időszak legkapósabb hazai játékosának számító Varga Roland. 

Az MTK Budapest és az FTC egy komplex megállapodást kötött egymással: a Ferencváros szerződtette két akadémiai neveltünket, Gera Dánielt, valamint Katona Mátét.

Az ügylet keretében, az átigazolási díjon felül Varga Roland játékjoga is végleg az MTK Budapesté lett.

– Ez a megállapodás két régi rivális klub között köttetett meg: mind az MTK-nak, mind a Ferencvárosnak voltak és lesznek is jobb és rosszabb időszakai, de örökre a magyar futball meghatározó klubjai maradnak. A kölcsönös tisztelet mindig megvolt a két egyesület között, így születhetett meg most is egy olyan megállapodás, amelyben mindenki elégedett, és amely azért is különleges, mert ebben három volt Sándor Károly Akadémista érintett. Különböző utakat járnak, de a mi szemünkben mindig egy kicsit MTK-sok maradnak – mondta Polyák Balázs az átigazolás hátteréről, de sportigazgatónk Varga Rolandról is beszélt. – Roland az egyetlen játékos akit szerettünk volna leigazolni még a keretünkbe, nem gondolkodtunk másban. Kitartóak voltunk, mert ismerjük őt és bízunk benne. Az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb magyar játékosa, akiről úgy gondolom, tökéletesen fog illeszkedni a csapatunkba.

 

Varga Roland távozása: ezért csinált jó üzletet a Fradi – NB1.hu

 

 

Varga Roland is elárulta, mi döntött végül az MTK Budapest mellett.
– Talán nem titok, hogy sok megkeresésem volt az elmúlt hetekben, így volt választási lehetőségem. Mindenkit meghallgattam, de az első pillanattól kezdve azt éreztem, számomra most az MTK a legjobb választás. Döntőek voltak a Polyák Balázzsal történt egyeztetések, mert az általa felvázoltak voltak számomra a legmeggyőzőbbek, és rajta éreztem leginkább azt, hogy tényleg engem akarnak. Eldöntöttem, hogy olyan helyre igazolok, ahová tényleg szívesen megyek, számomra most ez minden egyéb szempontot felülírt, úgyhogy rendkívül motiváltan várom a közös munkát – mondta a válogatott támadó, akivel hamarosan hosszabb bemutatkozó interjút is közlünk. 

Varga Roland ezzel a klubváltással tulajdonképpen visszatér nevelőegyesületéhez, hiszen 2008-ig több éven át a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián nevelkedett, majd ezt követően külföldre igazolt. 

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb hazai labdarúgójának számít, hiszen négyszer lett magyar bajnok, háromszor kupagyőztes, kétszer nyert Szuperkupát, egyszer Ligakupát, de ezeken felül bajnoki ezüst- és bronzéremi is akadnak szép számmal. Játszott 25 nemzetközi kupamérkőzésen (a BL- és EL-sorozatban egyaránt), többek között Európa Liga-csoportmérkőzést is döntött el góljával.

A rengeteg címhez számos góllal és gólpasszal járult hozzá. Legutóbbi klubjában, a Ferencvárosnál 187 tétmeccsen 60 gólt szerzett és kiosztott 43 gólpasszt is.

Az utóbbi öt magyar szövetségi kapitány mindegyike számított rá, leginkább a jelenleg irányító Marco Rossi vette őt számításba, hiszen az ő eddigi regnálása során már 9 mérkőzésen lépett pályára, így a 19-szeres válogatott Varga jó esélyekkel pályázhat akár a nyári Európa-bajnoki kerettagságra is.

Gera Dánielnek és Katona Máténak köszönjük a nálunk töltött éveket, további sikereket kívánunk számukra! "

FTC: Varga Roland távozik – hivatalos – NB1.hu

 

FRISSÍTÉS, 19.44:

Az FTC két, korábbi korosztályos válogatott játékossal, Katona Mátéval és Gera Dániellel erősíti meg keretét.

Labdarúgócsapatunk pénteken két játékost is szerződtetett a szintén élvonalbeli MTK-tól. Két, korábbi korosztályos válogatott labdarúgó érkezett: a 23 éves, elsősorban a középpályán bevethető, nagy munkabírású Katona Máté, valamint a 25 éves, az idén az NB I-ben négy gólnál és négy gólpassznál járó támadó, Gera Dániel is a Ferencváros labdarúgója lett.  

Bemutatás – Katona Máté

A 23 éves Katona Máté az ország nyugati szegletében, Sopronban kezdett el focizni. Tehetségére hamar felfigyeltek Budapesten is, és 2011-ben csatlakozott az MTK-hoz, ahol az évek során végijárta a kék-fehérek korosztályos csapatait.

Az utánpótlásban több mint 150 mérkőzést játszott, majd a 2015-2016-os szezont már a klub felnőtt, NB III-as tartalékcsapatában töltötte, ahol 27 mérkőzésen két gólt szerzett, de pályára lépett az U19-es bajnokságban is hét alkalommal, amiken háromszor talált az ellenfelek kapujába.

Tehetségének köszönhetően Máté a következő szezont a kék-fehérek első csapatánál kezdhette, ahol 22 találkozón lépett pályára. Az elmúlt években az MTK két-két évet töltött az első és a másodosztályban, Katona Máté végig stabil pontja volt a csapatnak, összesen 80 NB I-es és NB II-es mérkőzést játszott a klub színeiben 2017 és 2021 között.

A jelenlegi szezonban a Honvéd elleni 3-1-re megnyert bajnokin gólt is szerzett. A korosztályos válogatott Katona Máté a középpálya több pontján is bevethető, és kiemelkedő a munkabírása. A 2020 májusi, Honvéd elleni Magyar Kupa-mérkőzésen közel 16 kilométert futott, a találkozón övé volt a legtöbb sprint (183), és a legnagyobb sebességű sprint is 34,5 kilométerrel.

Névjegy
Név: Katona Máté
Születési idő, hely: 1997. június 22., Sopron
Korábbi klubjai: Soproni VSE, SC Sopron (2009-2011), MTK (2011-2013), MTK U17 (2013-2014), MTK U19 (2014-2015), MTK II (2015-2016), MTK (2016-2021)

Bemutatás – Gera Dániel

 

A 25 éves, korábbi korosztályos válogatott játékos, Gera Dániel a Goldball FC-ben kezdett futballozni. A Goldballban töltött évek után előbb megfordult az MTK, a Vasas, majd az Újpest korosztályos csapatában is. 2011. augusztus 18-án a lila-fehérek U17-es együttesétől tért vissza a kék-fehérekhez.

Két évet töltött az MTK U19-es csapatában, majd 2013-ban már a második csapatot erősítette, míg 2015. március 12-én felkerült a felnőttek közé. A kék-fehéreknél 126 mérkőzést játszott az első csapatban (NB I, NB II, Magyar Kupa, Európa Liga-selejtező), melyeken összesen 22-szer volt eredményes, emellett 19 gólpassz is szerepel a neve mellett.

Első bajnoki gólját 2016. április 6-án, a Békéscsaba elleni hazai bajnokin szerezte. Azon a találkozón a gólja mellett az utolsó percekben kiosztott egy gólpasszt is.

2015. november 16-án, egy görögök elleni összecsapáson mutatkozott be a magyar U21-es válogatottban. Ezután még háromszor lépett pályára a korosztályos nemzeti csapatban (Izrael, Albánia, Liechtenstein), az albánok ellen ráadásul megszerezte első gólját is meggypiros szerelésben.

A 2020/21-es bajnoki idényben 13-szor lépett pályára, melyeken négy gólpassza mellett négyszer is eredményes tudott lenni. Érdekesség, hogy az MTK-FTC nyitófordulóban ő szerezte a hazaiak találatát.

Névjegy
Név: Gera Dániel
Születési idő, hely: 1995. augusztus 29., Budapest
Korábbi klubjai: Goldball (2003-2005), MTK (2005-2007), Vasas (2007-2010), Újpest U17 (2010-2011), MTK U19 (2011-2013), MTK II (2013-2015), MTK (2015-2021)"

FRISSÍTÉS, 19.53:

"Volt játékosainknak köszönjük a sok felejthetetlen pillanatot.

Gera Dániel és Katona Máté és kilenc és fél szezonon át erősítette klubunkat. Mindketten fiatalon, 2011-ben kerültek a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára.

Gera a 2014/2015-ös szezonban mutatkozott be felnőtt csapatunkban, amikor a Haladás ellen a 81. percben lépett pályára, és már öt perc elteltével gólpasszal vétette észre magát. Első NB I-es gólját 2016 tavaszán lőtte a Békéscsaba ellen, később a Ferencváros és a DVTK ellen is betalált. A 2018/19-es szezonban szerzett hat találatával a mieink egyik legeredményesebb játékosa volt, a folytatásban viszont sérülés és műtét nehezítette a karrierjét, ám ezt követően is visszaszerezte a helyét a csapatban. A 2020/21-es idény első gólját ő szerezte, az Örökrangadón leendő klubja, az FTC ellen, de ebben a szezonban többször is viselhette a csapatkapitányi karszalagot is.

Katona Sopronból került az akadémiára, majd 2016-ban, 19 évesen debütált az NB I-ben, miután végigjárta a korosztályos csapatokat. Ittléte alatt igazi Jolly Joker volt, hiszen a védelemtől kezdve a támadószekcióban is lehetőséget kapott. Remekül kezdte a 2020/21-es  bajnoki szezont, de súlyos sérülést szenvedett. Máténak mielőbbi teljes felépülést kívánunk, és Gera Dánielhez hasonlóan sikeres folytatást kívánunk számukra új klubjukban!

Köszönjük a sok szép pillanatot, a kék-fehér színekben bemutatott megalkuvás nélküli küzdést! Dani és Máté örökre az MTK-család tagjai maradnak!"

FRISSÍTÉS, 20.03:

MTK: Varga Roland és a sok kérő – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC