nb1.hu

Két dátum: ekkor folytatódhat az NB I

Videokonferencián egyeztettek a vezetők.

Hetek óta áll a bajnokság minden osztályban Magyarországon is, az MLSZ múlt heti tisztújító küldöttgyűlésén bejelentésre került, ha június 13-ig nem sikerült elkezdeni a folytatást, akkor lezárják a 2019/20-as szezont.

Azt is rögzítették a felek, hogy az esetleges újraindulás előtt 3 héttel meg kell kezdeniük a csapatoknak a felkészülést, aminek több oka is van, ezekre, ebben a cikkben már nem térnénk ki.

Mégpedig azért, mert tegnap Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója nyilatkozott MINap Online híradójának, és a felvezető részben elhangzott, hogy a klubok és a szövetség vezetőinek a videokonferenciáján megegyeztek arról a felek, hogy amennyiben a vírushelyzet megengedi, akkor május 23 (szombat) vagy május 27 (szerda) lenne az első nap, amikortól folytatódna a bajnokság, a mérkőzéseket szerda-szombat ritmusban rendeznék meg.

Benczés a DVTK-val kapcsolatban elmondta, az egyéni edzések után, a koronavírus-teszt elvégzését követően, szerdán már a miskolciak is megkezdik a kiscsoportos edzéseket.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC