Kerekasztal az Aranycsapatról Stuttgartban

A ZDF legendája volt a moderátor.

Forrás:

A Puskás Akadémia beszámolóját változtatás nélkül közöljük:
 
"A Balassi Intézet Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ meghívására érkezett a Puskás Intézet kiállítása a németországi helyszínre. A megnyitót pódiumbeszélgetés előzte meg, amelynek moderátora Réthy Béla volt, aki 1996 óta közvetíti a német labdarúgó válogatott mérkőzéseit a ZDF televízióban. Beszélgetőtársa Szöllősi György a magyar futball és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete, valamint Balogh Balázs a Puskás Intézet igazgatója volt.
 
A zsúfolásig telt teremben az óriási népszerűségnek örvendő sportkommentátor a Wembley Stadionban elért sikerről és annak hatásairól faggatta a résztvevőket a mérkőzés legszebb pillanatainak felelevenítése után.
 
 

null

null

 
Megállapíthattuk, hogy a 6:3 hatvanöt év után is nagyon népszerű téma még Németországban is. A résztvevők ezután megnézték az 1954-es magyar-német világbajnoki döntő összefoglalóját is. Ezúttal is sikerült megállapítani, hogy a mieinktől szabályos gólt vettek el, a kapufák sem voltak velünk, és a németek óriási szerencsével nyertek.
 
 

null

null

 
Ezután az Aranycsapat társadalomra ható sikereiről, valamint a magyar labdarúgás hanyatlásáról esett szó korszakokat átívelve napjaink futballjáig.
 
 

null

null

 
A Balassi Intézet vezetője Dr. B. Szabó Dezső egy fantasztikus tortával lepte meg a résztvevőket, amelyből mindenkinek jutott egy szelet.
 
 

null

null

 
A kiállítás megnyitását követően éjszakába nyúló beszélgetésekre került sor a vendégek és a „főszereplők” között. A tárlat december 15-ig látogatható a Balassi Intézetben."

Legfrissebb híreink