nb1.hu

Kemény helyosztó vár Gulácsiékra

Sallaiék idegenben, Szalaiék otthon bizonyíthatnak.

A meglepetésre listavezető Borussia Mönchengladbach az előző idényben ezüstérmes Borussia Dortmund vendégeként folytathatja remek szereplését a német labdarúgó-bajnokságban, amelynek a nyolcadik fordulójában Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig a második Wolfsburgot fogadja.

A Gladbach számára nem sikerült jól a szezon rajtja, otthon az első két meccsén csupán egy pontot szerzett, ráadásul az Európa-liga csoportkörében az első hazai találkozóján megsemmisítő, 4-0-s vereséget szenvedett az osztrák Wolfsbergtől. Ezután azonban mintha kicserélték volna a csapatot, amely sorozatban négy összecsapáson őrizte meg a veretlenséget, a Bundesligában egymás után három sikert aratott, és éppen idegenben megy neki jobban, mint saját közönsége előtt.
    
A Dortmund elleni mérkőzés már valódi erőfelmérő lesz Marco Rose vezetőedző tanítványainak, akik az eddigi három idegenbeli bajnoki sikerüket a Hoffenheim, a Mainz és a Köln ellen aratták, márpedig ezek az együttesek nem hasonlíthatók össze az aktuális ellenféllel. A Dortmund hullámvölgyben van, a bajnokságban három kör óta nyeretlen, igaz, veretlen is egyben, miután sorozatban három 2-2-es döntetlent ért el.
    
A két csapat örökmérlegét nézve a közelmúltban nem sok örömre volt oka a Gladbachnak, amely legutóbb 2015 áprilisában tudta legyőzni a Dortmundot saját közönsége előtt, vendégként viszont a 2014 márciusában aratott 2-1-es sikere óta még pontot sem tudott szerezni.


    
A magyar válogatott Gulácsival és Orbánnal felálló Leipzigre szintén kemény összecsapás vár, a Wolfsburg ugyanis az egyetlen a Bundesligában, amely ebben az idényben még nem kapott ki, mérlege négy győzelem és három döntetlen. A lipcsei együttes az elmúlt két körben nem tudott nyerni, így a bíztató szezonrajt után visszacsúszott az ötödik helyre.
    
A címvédő Bayern Münchenre a papírforma szerint megoldhatató feladat vár a 14. Augsburg otthonában, a magyar válogatott Sallai Rolandot is foglalkoztató, negyedik Freiburg pedig az újonc Union Berlin vendégeként gyarapíthatja pontjainak a számát. A szintén válogatott Szalai Ádám csapatát, a 13. Mainzot a 15. – és otthon még nyeretlen – Düsseldorf fogadja.

Bundesliga, 8. forduló:
péntek:

Eintracht Frankfurt-Bayer Leverkusen 20.30
    
szombat:
FC Augsburg-Bayern München 15.30
Fortuna Düsseldorf-FSV Mainz 05 15.30
RB Leipzig-VfL Wolfsburg 15.30
Union Berlin-SC Freiburg 15.30
Werder Bremen-Hertha BSC 15.30
Borussia Dortmund-Borussia Mönchengladbach 18.30
    
vasárnap:
1. FC Köln-Paderborn 15.30
TSG 1899 Hoffenheim-FC Schalke 04 18.00

 A tabella:
 1. Borussia Mönchengladbach  7  15- 6   16 pont
 2. Wolfsburg                 7  10- 4   15
 3. Bayern München            7  20- 8   14
 4. SC Freiburg               7  15- 7   14
 5. RB Leipzig                7  15- 7   14
 6. Schalke 04                7  14- 7   14
 7. Bayer Leverkusen          7  12- 8   14
 8. Borussia Dortmund         7  19-11   12
 9. Eintracht Frankfurt       7  11-10   11
10. Hertha BSC                7  12-12   10
11. Werder Bremen             7  12-16    8
12. TSG 1899 Hoffenheim       7   6-11    8
13. Mainz 05                  7   7-17    6
14. FC Augsburg               7   8-19    5
15. Fortuna Düsseldorf        7   9-14    4
16. Union Berlin              7   6-13    4
17. 1. FC Köln                7   5-16    4
18. Paderborn                 7   9-19    1
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC