nb1.hu

Kellett a pofon a Fradinak

Egyetért a cséká az edzőkkel.

Mozgalmas mérkőzésen, annak ellenére győzte le 2-1-re a Ferencváros a Puskás Akadémiát, hogy a vendégek már a 3. percben megszerezték a vezetést. Ám ettől nem roppantak össze a hazaiak, akik fokozatosan vették át az irányítást, a második játékrészben meg további gólokat is szerezhettek volna, ami azt jelenti, hogy akár nagyobb különbséggel is győzhettek volna.

Erre egyébként mindkét szakvezető utalt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

Lovrencsics Gergő, az FTC csapatkapitánya viszont az M4 Sportnak értékelt a találkozó lefújása után:

„Az elején nem találtuk a ritmust, szöglet után kaptunk gólt. Kellett, hogy kapjunk egy pofont és felébredjünk. Utána kontrolláltuk a meccset, nem rohantunk, próbáltuk fárasztani az ellenfelet. A góljaink után megvoltak a helyzeteink, lehetett volna nagyobb a különbség is. Mostantól a következő napokban szurkolunk a válogatottnak. Csapaton belül mindenki nagyon motivált, sikerre éhes, mindegy, hogy milyen összeállításban játszunk, mindenki csúszik-mászik a csapatért. Ez a kulcs, hogy ilyen sikereket tudjunk elérni.”

A Ferencváros a bajnokságban a Kisvárda ellen lép legközelebb pályára, rá három napra meg a Barcelona vendége lesz a BL-csoportkörben.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC