Kegyetlen eltiltást kapott, aki sörrel locsolta le a bírót

A partjelzőt pedig meglökte.

Forrás:

4-0-s vendégvezetésnél idő előtt ért véget a hétvégi, Károlyháza–Máriakálnok Győr-Moson-Sopron megyei II. osztályú bajnoki, mert az egyik, már lecserélt hazai játékos az oldalvonal mellett állva, már átöltözve előbb szidta, majd sörrel arcon öntötte a játékvezetőt. Ezt követően beugrott a játéktérre, ahol hiába léptek közbe polgárőrök, a találkozó félbeszakadt, sőt, a futballista az egyik asszisztenst is meglökte vállal.

A kisalfold.hu beszámolója szerint

az MLSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága az érintettet, Péli Ádámot 2021. június 30-ig minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta. 

 

Noha a versenybizottság még nem tárgyalt a félbeszakított meccsről, mivel az 0-4-es állásnál, a 80. percben állt meg, az MLSZ várhatóan a pályán elért eredményt hagyja jóvá.

Legfrissebb híreink