nb1.hu

Kecskemét: védő érkezett – részletek, reakció

Hivatalos bejelentés.

A KECSKEMÉT KÖZLEMÉNYE:

"A védelem közepén bővültek a szakmai stáb variációs lehetőségei, miután klubunk megszerezte a legutóbb Szeged-Csanád GA színeiben szereplő Pejovics Danilót.

A 23 esztendős, szabadkai születésű védő 2018 februárjában igazolt Magyarországra, akkor a Nyíregyháza játékosa lett, ahol 2020 nyaráig futballozott, majd a legutóbbi két szezont Szegeden töltötte. A szerb és magyar állampolgársággal is rendelkező védő 95 mérkőzésen szerepelt azóta az NBII-ben, most szerződése lejártával írt alá Kecskeméten.

– Ami fontos volt a számomra, az a bizalom és az akarat volt, amit a klub és Szabó István vezetőedző is azonnal éreztetett velem. Ezek után gyorsan eldőlt, hogy itt fogom folytatni. Az rögtön megtetszett, hogy azonnal befogadott a társaság, mintha egész életünkben ismertük volna egymást a többiekkel. Sok helyről lehetett hallani, hogy a kecskeméti egy családias közeg, ezt most én is megtapasztaltam. Személyes célom az, hogy a klubbal együtt érjük el azt, amit kitűztünk most a szezon elején. Amennyiben a klub sikeres, úgy én is az leszek – mondta Pejovics Danilo."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC