nb1.hu

Kecskemét-Szeged: vegyes érzései voltak a KTE edzőjének – reakció

Sok munka vár még az újoncra.

Szombaton jeleztük, hogy a Kecskemét 3-0-ra verte a Szegedet. A lila-fehér együttes góljain Banó-Szabó, Meszhi és Tóth osztozott.

A siker után Szabó István elmondta, akadtak biztató momentumok a KTE játékában, de még lát esélyt a fejlődésre:

"Ebben a kánikulában nagyon megterhelő volt ez a mérkőzés, nem könnyű ilyenkor ezt a játékot játszani. Ez meg is látszott időnként a két csapat játékán, de összességében jó szellemben futballoztunk végig. Voltak a mérkőzésnek olyan részei, amikor nem a megbeszéltek szerint játszottunk, de mindig van hova fejlődni, ezt próbáljuk javítani. A hozzáállás tetszett, akkor is, ha a Szeged is tudott nehéz pillanatokat okozni. Ezekre jól tudtunk reagálni. Még mindig úgy látom, hogy csiszolni kell a csapatjátékot, szoknia kell az új játékosoknak is a taktikai elemeket, de amit ma beletettek ebbe a meccsbe a srácok, az megfelelő volt. Még mindig nem vagyunk készen, a következő héten is sok munka vár ránk. Szeretnénk a rajtra olyan állapotba kerülni, hogy sikerrel vegyük az első meccset" – idézi az edzőt a KTE hivatalos honlapja.

A Kecskemét az első fordulóban a Vasast látja vendégül, a találkozó szombaton 17.45-kor kezdődik. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC