nb1.hu

Kecskemét: profi szerződést kapott két fiatal – reakciók

Hosszabb távon számol velük a klub.

Két 19 éves labdarúgóval is profi szerződést kötött az NB I-be feljutó Kecskeméti TE. Erről a klub hivatalos oldalán számolt be. 

ÍME, A KECSKEMÉT BEJELENTÉSE:

“A szakmai stáb a helyi kötődésű fiatalokra is maximálisan számít a jövőben, ennek jegyében két utánpótlásból kilépő játékosunk is profi szerződést kapott. Mindketten a 2003-as korosztályt képviselik, és hosszabb távon számol velük klubunk.

Győri Benjámin csatár, a 2021/2022-es szezonban az U19-es korosztályban összesen 15 gólt szerzett a bajnokságban. A szezont emellett folyamatosan felnőtt csapatnál tölthette, 7 alkalommal pályára is léphetett az NB II-ben. Korábban a Puskás Akadémia és a Honvéd utánpótlásában is megfordult, tavaly nyáron csatlakozott klubunkhoz.

– Nagy megtiszteltetés, pláne annak tükrében, hogy egy NB I-es csapatnál kaphattam meg első profi szerződésemet. Minden nap azért fogok tenni, hogy beérjen ez a bizalom és megfeleljek az elvárásoknak. Örülök, hogy a tavalyi szezon nagyobb részét a felnőttekkel tölthettem, be tudtam mutatkozni és hét meccset kaptam. Ez egy jó tapasztalatszerzés volt számomra. Összességében jó évet zártam, az U19-ben is sikerült jó pozíciót elérnünk, emellett megszereztem a gólkirályi címet is, az már a hab a tortán, hogy a felnőtt csapattal feljutottunk. Szeretnék bemutatkozni az NB I-ben is, megmutatni, hogy mire vagyok képes. Ott lesz persze az NB III-as csapat is, ahol szintén a maximumra törekszem, ha pályára lépek, de a fő cél természetesen az élvonal számomra – mondta Győri Benjámin.

Bodor Zoltán saját nevelésű játékosunk, 2013-ban kerül Nagykőrösről Kecskemétre. Tavaly nyáron már stabil tagja volt a felkészülés alatt a felnőtt keretnek, az edzőmeccseken rendszeresen játszott is, de egy keresztszalag szakadás miatt a teljes szezont ki kellett végül hagynia. A szezon utolsó meccsén, a Szentlőrinc ellen így is bemutatkozhatott az NB II-ben a fiatal középpályás.

– Nagyon örülök, hogy a klub számít rám, meg is lepett egy kicsit azok után, hogy az előző szezonban nem tudtam játszani. A bizalom sokat jelent számomra, ezt mutatja az is, hogy hosszabb távra szól ez a szerződés. Bízom benne, hogy minél hamarabb elérem azt a formát, amiben tavaly nyáron voltam, majd a csapattal ki tudjuk harcolni a bennmaradást. Nagyon nehéz évem volt, hogy mindig csak a munka jutott nekem, így sokat jelentett az a 15 perc, ami a szakmai stáb adott a Szentlőrinc elleni szezonzárón. Szeretnék bemutatkozni természetesen az NB I-ben is, de ehhez nekem idő kell, utána azonban stabil helyet akarok szerezni magamnak – mondta Bodor Zoltán.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC