Katasztrofális helyzet: gondjairól beszélt a korábban az FTC-nél is dolgozó edző

Elmondta, mit tenne a legszívesebben.

Forrás: MTI

A rutinos Kiss László pályafutása során több csapatnál is letette a névjegyét. A 71 esztendős szakember a Fradinál másodedzőként dolgozott, de többek között a Vasast és a Pécs együtesét is irányította. Külföldön sem jött zavarba, ezt tükrözi, hogy a Maldív-szigeteken bajnokságot és kupát is nyert.

A tréner a Blikknek adott interjúban elmondta, a koronavírus kitörése előtt Ausztriában dolgozott, ám a pandémia miatt nagyon megváltozott az élete.

"Kaptam a sorstól csodálatos másfél évet Ausztriában egy kiscsapatnál, és ott minden pillanatát élveztem a munkának. Az volt a dolgom, hogy tehetségeket fedezzek fel. Aztán kitört a világjárvány, elköszöntek tőlem, és azóta a budafoki panelház kilencedik emeletén nézek ki az ablakon, és keresem, kutatom egykori önmagam, és azt kérdezem, mi a bűnöm, mi az, ami miatt sehová sem kellek?" - nyilatkozta Kiss László.

Kiss őszintén beszélt arról is, hogy milyen körülmények között él jelenleg.

"Katasztrofális helyzetben vagyok, és ezt nem panaszképpen mondom, csupán érzékeltetni szeretném, hogy a becsületesség, a sportág iránti alázat, a szókimondás hová vezet. A nyugdíjam nem éri el a százezer forintot sem. Korábban keresett pénzemet már réges-rég feléltem. Sokszor zsíros kenyeret vacsorázom, és nem sajnáltatni akarom magam, csak felhívni a közvélemény, a világ figyelmét arra, hogy bárki ilyen helyzetbe kerülhet ma Magyarországon" - hangsúlyozta Kiss László, aki szívesen edzősködne, de leginkább tehetségek felkutatásával foglalkozna.

További részletek:

„Katasztrofális helyzetben vagyok" - Csak zsíros kenyérre futja a legendás magyar fociedzőnek

 

Legfrissebb híreink