nb1.hu

Kassai vs. Lipták: jogerős ítélet a "rasszista" perben

Döntött az ítélőtábla.

Jogerős ítélet született Kassai Viktor és Lipták Zoltán ügyében: a labdarúgónak 400 ezer forintos fájdalomdíjat kell fizetnie. Kettejük balhéja 2017. április 29-én volt, amikor Kassai kiállította Liptákot, aki ezt zokon vette, és megindult a játékvezető felé. Lipták a fegyelmi tárgyaláson azt állította, hogy Kassai többször rasszista megjegyzéssel illette csapattársát, állítólag Kassai ezt mondta: "Shut up negro, f…ó g… vagy!".
 
Lipták szavait erősítette meg Patrick Mevoungou Mekolou, aki kijelentette, Kassai a meccsen legalább négy alkalommal ezt mondta: "Shut up negro!". Az MLSZ egyébként arra jutott, hogy a mérkőzéssel kapcsolatos információk és felvételek vizsgálata után nem bizonyíthatóak a rasszista vádak.
 

null

null

A tárgyalásról így számolt be a kisalfold.hu:
 
"Kassai itt volt Győrben, Lipták nem. A bíróságon dr. Lezsák József tanácsa úgy látta, itt, másodfokon az a tény már nem is bizonyítandó, hogy az alperes megsértette a felperes jó hírnevet, így álláspontját elsősorban az első fokon megítélt sérelemdíjról alakíttatta ki. Úgy döntött: ez megalapozott, bár Lipták és jogi képviselője hivatkozott többek között arra a Győri Törvényszéken, hogy a focista csak híresztelt, nem pedig tény közölt, s hogy nagyobb sajtóvisszhangot már a mostani polgári per indulása után kapott a trágár és rasszista kijelentés. Az ítélőtábla szerint viszont nem tudhatjuk, hogy melyik peres fél oldaláról kapott szárnyra a hír, de tény, hogy eredője akkor is Lipták Zoltán, akinek az állítás valóságtartalmát bizonyítani kellett volna, s ez nem sikerült első fokon" – írja a portál.
 
A tanács azt is hozzátette, hogy a vád negatívan érinthette Kassai megítélését. Első fokon megállapították, hogy az alperes (Lipták Zoltán) megsértette a felperes (Kassai Viktor)  jóhírnévhez való jogát, és ezért 400 ezer forintos sérelemdíjat kell fizetnie. Az alperes az ítélet után fellebbezett, az ítélet megváltoztatása miatt, és kérte a sérelemdíj eltörlését, de másodfokon sem Liptáknak adtak igazat.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC