Kaposvár-Kisvárda: „Tőlem sokkal okosabbak is elmondták már!”

Csak bemennek végre azok a helyzetek.

Forrás: Kisvárda

Kaposvár újonc, nem dúskál az anyagiakban, a körülményei sem a legjobbak a többi csapatéhoz képest, de Waltner Róbert csapata egyre markánsabb arcát mutatja a mérkőzéseken. A Rákóczi eddig szerzett 6 pontjával utolsó, de most azt a Kisvárdát fogadja, mely csapatnál Vasilie Miriuta távozása miatt eléggé szépen áll a bál. 

Éppen emiatt megjósolhatatlan végkimenetelű találkozóra kell számítani.

Waltner Róbert (Kaposvár): „ Ugyanolyan keményen készültünk, dolgoztunk a Kisvárda ellen is, mint az elmúlt hetekben – nyilatkozta Waltner Róbert, csapatunk edzője. – A felkészülésünket nem befolyásolta az, hogy a Kisvárdánál edzőváltás történt, hiszen egy ismerős tréner tért vissza a kispadra, hiszen az előző szezonban is Dajka László irányította a kisvárdaiakat. Mi csak magunkra koncentrálunk, arra, hogy minél jobban teljesítsünk ezen a mérkőzésen és a bajnokságban. A paksi mérkőzésen megvoltak a helyzeteink, csak egy kis szerencse és egy kis koncentráció hiányzott. Bízom benne, hogy a munkának meglesz az eredménye, s egyre jobban koncentrálunk és azok a helyeztek, amik a Puskás, vagy a Paks ellen kimaradtak egyszer csak bemennek.”

Kocsis János (Kisvárda): „Tőlem sokkal okosabbak is elmondták már előttem, hogy a tizenkét csapatos bajnokság rendkívül kiegyenlített, így mi sem számítunk könnyű mérkőzésre Kaposváron. A jelenlegi pozíciónk megtartásához, a mögöttünk lévő csapatok lerázásához nagyon fontos lenne a három pont megszerzése. Ennek szellemében készültünk a válogatott meccsek miatti szünetben, illetve ezen a héten is. Nagyon bízom a csapatban, hogy a terveinket valóra tudják váltani.”

Legfrissebb híreink