nb1.hu

Kaposvár-Kisvárda: a szép búcsú reménye – ELŐZETES

Bódog Tamásék is bizakodnak.

Vasárnap két mérkőzéssel zárul a 31. forduló. Az élvonaltól már biztosan búcsúzó Kaposvár a kiesés elől menekülő Kisvárdát látja vendégül. A Rákóczi – egy ideig – utolsó meccsét vívja az NB I-ben. Waltner Róbert elmondta, szeretnének győzelemmel búcsúzni a drukkerektől. Azt nem szabad elfelejteni, hogy a Somogy megyeiek egy hete a DVTK-t fektették két vállra a stadionjukban. Ebből kiindulva a kisvárdaiak sem becsülhetik le a sereghajtót.

"Mindenképp szeretnénk megnyerni az utolsó hazai meccsünket, hogy egy győzelemmel búcsúzzunk a szurkolóinktól. Jó lenne, ha hasonló mérkőzést tudnánk játszani, mint a DVTK ellen. Bizakodóan várom a találkozót. Az előző bajnoki meccsünkön kilenc helyen változott a kezdőcsapat, mivel az azt megelőző négyet szinte ugyanaz a csapat játszotta végig, így rotálnunk kellett a fáradság miatt. A Kisvárda elleni meccsre már visszatérnek a játékosok. Bízom benne, hogy sikerült a regeneráció és újra nagy iramban tudnak futballozni vasárnap" – fogalmazott Waltner a Kaposvár hivatalos weboldalának.

Bódog Tamás sem kertelt, hiszen kijelentette, hogy a Kisvárda célja szintén a három pont megszerzése.

"Mivel a somogyiak már kiestek, nincs veszítenivalójuk. Mentálisan erősek, nagyon oda kell majd figyelnünk. Bizakodunk, a hangulat jó, tudjuk, mik a céljaink. Mindent megteszünk majd a sikerért. Nem azért utazunk, hogy ne kapjunk ki, hanem azért, hogy győzzünk" – jelentette ki a szon.hu-nak a Kisvárda vezetőedzője.

Amennyiben valóban mindkét csapat a győzelemre fog törekedni, egy élvezetes találkozót láthatnak a nézők.

A vasárnapi program: 

19.00: Kaposvári Rákóczi FC–Kisvárda
21.05: Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 

A forduló eddigi végeredményei: 

ZTE-Budapest Honvéd 2-0
Mezőkövesd-MOL Fehérvár 2-1
Puskás Akadémia-Paks 3-1
FTC-Újpest 1-0

Az eredményekre kattintva olvashatják a meccsek összefoglalóit. 

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC