nb1.hu

Kalmár Zsolt: jöhet az átigazolás egy topcsapatba?

Mi kéne a magyar középpályásra?

Lassacskán a visszatérésre készül hosszú sérüléséből Kalmár Zsolt, a magyar válogatott és a DAC középpályása – erről is mesélt az M4 Sportnak adott interjújában, ebből idézünk.

"Két hete kezdtem el a lassú kocogást, de egyre fokozom az iramot. Próbálom terhelni a lábam és szerencsére ez jól is halad. Senki sem látta, de mikor kocogás céljából először a pályára léptem, mosolyogtam, mert nagyon jó érzés volt. Most meg már azt várom, hogy újra focicipőt húzhassak és belerúgjak a labdába. A cipőm a DAC öltözőjében van, a helyemen vár és mindig rápillantok, ha arra járok. Nagyon hiányzik a labda, mert már hét hónapja nem rúgtam bele úgy igazán. Ha van egy előttem, akkor azért az edzőközpontban és otthon is belepasszolgatok, amiben most a kisfiam, Noel is partner, mert elkezdte érdekelni a labda, így aztán hozza és dobja nekem. Amikor a DAC-nál labdába rúgok, mindig viccelődnek a társak és a stábtagok, hogy csak óvatosan, el ne essek benne, meg ne zavarjon. De azért persze óvatos vagyok.

„Az a terv, hogy először november elején megyek ki a pályára komolyabb futóedzéseket végezni, gondolok itt az irányváltásokra és a kitámasztásokra. Számomra most a legfontosabb, hogy tökéletesen elvégezzem a munkát és úgy térhessek vissza, hogy nincsenek fájdalmaim. Napi kétszer edzek. A délelőtt a konditermi erősítésé, délután pedig gyógytornásszal stabilizációs gyakorlatokat végzek. Mindent megteszek azért is, hogy fizikailag is fejlődjek, mert abban picit le voltam maradva. Kellene rám két-három kiló izom. A januári felkészülést már teljes egészében a csapattal csinálom végig, és én is kíváncsi leszek a pillanatra, mikor újra meccsen labdához érek, elbotlom-e benne vagy sem.

Februárban, az első bajnokin már szeretnék pályára lépni, és azon leszek, hogy újra olyan formában játsszam, hogy felkeltsem a klubok figyelmét, emellett márciusban a válogatottba is visszatérnék. Az Eb-ről lemaradni önmagában nagyon fájdalmas volt, de komoly előrelépési lehetőség is lehetett volna a karrieremben. Az elmúlt másfél évben szerintem nagyon jó teljesítményt nyújtottam, s úgy gondolom, hogy a kontinenstornán való szerepléssel sikerülhetett volna, hogy újra topbajnokságban játszhassak.

 

Ott voltam a közelében, hogy igazán nagyot ugorjak, egy olyat, amiért sokat és keményen küzdöttem. Legszívesebben a spanyol bajnokságban játszanék, annak a stílusa áll hozzám a legközelebb, de Lipcsébe is fantasztikus érzés lenne visszamenni, most olyan focit játszanak, ami feküdne nekem.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC