Kalmár: minden a tervek szerint - videó

Tavaszra száz százalékos állapotban lesz a DAC kapitánya.

Forrás: dac1904.sk

A nem olyan régen edzőváltáson is áteső Dunaszerdahely (Hélder Cristovao váltotta Peter Hyballát) gőzerővel készül a szlovák első osztály tavaszi szezonjára.

A négy magyar játékost is foglalkoztató DAC jelenleg Máltán edzőtáborozik. Schäfer, Vida Máté és Vida Kristopher teljes értékű munkát végez, de a csapat kapitánya, Kalmár Zsolt egyelőre óvatosabban készül, mint társai.

A 24 esztendős futballista még novemberben, az Uruguay elleni válogatott mérkőzésen szenvedett bokatörést és bár Kalmárt nem kellett műteni, még nem végez teljes értékű edzésmunkát.

A középpályás klubjának nyilatkozott állapotáról:

"Szerencsére minden úgy halad, ahogy elterveztük. Együtt edzek a többiekkel, de játékba még nem nagyon állok be. Ha minden jól megy, akkor jövő héten Törökországban már pályára tudok lépni. Szépen fokozatosan megkapom a meccsterhelést, hogy a tavasz első fordulóira száz százalékos legyek”.

A DAC február 16-án lép pályára, az első tavaszi fordulóban az FK Senica csapatát fogadják. Vidáék jelenleg a tabella harmadik helyén állnak, ugyanannyi pontot gyűjtve, mint a második Zsolna, viszont a nagy rivális Slovan Bratislava 10 ponttal előzi meg az őt üldöző kettőst.

Legfrissebb híreink