nb1.hu

Kabát Péterék 50 gyerek ellen játszottak

Jókedv és gyerekzsivaj!

AZ ÚJPEST JELENTÉSE:

"Hosszú hetek készülődése és szervezése után végre elérkezett szeptember 19-e. Klubunk először rendezett egy családi rendezvényt és játékos verbuválást egyidejűleg megrendezni, hogy a jelenlévő gyerekek erőfelmérésén és szórakoztató programokon egyszerre vehessenek részt. Akik már a toborzón is részt akartak venni, azoknak korán kellett érkezni az Újpest Labdarugó Sportcentrumába, mert a regisztrációt követően már 9 órakor elindult a tesztelés. Ezt 3 különböző csoportban tehették meg a gyerekek, a korosztályuknak megfelelő feladatokkal pedig bizonyíthatták rátermettségüket.

A felmérő után, melyen a szülők még nem vehettek részt, következett a nagyon várt tombolasorsolás, melyet házigazdánk, Kabát Péter „szerencsekeze” szolgáltatott, és a sok újpesti relikvia mellett egy szerencsés család fürdőbelépőt nyert az Aquaworldbe, illetve fődíjként a legmázlistább szülőpár két éjszakát eltölthet a Park Inn Hotelben. Így, hogy újra együtt volt a család, jöhetett mindenki számára az ügyességi program, amely garantálta a felhőtlen szórakozást, na meg persze a nem egyszerű kihívásokat.

Miután a szülők is megmutatták, hogy mit is tudnak, a nap zárásaként Kabát Péter egy kis segítséggel megpróbált legyőzni több mint 50 ifjú palántát, de erről és a napról inkább már meséljen ő:

„Megmondom őszintén, hogy nagyon örültem, hogy összejött ez a Családi nap a toborzóval együtt, és hogy én lehettem a házigazdája, hiszen ilyen még nem volt itt a Tábor utcában. Nagyon sok szülő és gyerek eljött. Bár elképzelhető, hogy nem mindenkit láttam, de már elsőre is észrevettem 4-5 kisgyereket, akikben van fantázia, nagyon jól bántak a labdával, ügyesek voltak. Úgyhogy remélem, hogy egyre több ilyen esemény lesz, hogy egyre több gyerek választja majd az Újpest FC-t. Minden feladatot nagyon élveztem, de főleg a nagypályás focinál szórakoztam jól, ahogy a kicsiken is ezt láttam. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, a szervezés is zökkenőmentes volt, úgyhogy én ezúton is köszönöm minden munkatársamnak, aki bármilyen formában ebben részt vett, és persze nem utolsó sorban a kilátogatók szülőknek és gyerekeknek.”

Mi volt a legnehezebb, amikor 50 fiatal rontott rád?

„Szerintem egyértelműen a nap fénypontja ez a „produkció” volt, amikor három ászom (Banai Dávid, Katona Mátyás, Nikola Mitrovic) hathatós segítségével igyekeztünk felülkerekedni a „gyerekseregen.” A legnehezebb? Amikor megálltam és rátettem a lábam a labdára, akkor az első 5 gyerkőc nem tudta kirúgni, a következő 5 pedig már nem is a labdát célozta, hanem egyből a bokámat. (nevet) Valamint amikor a tizenhatosnál feküdtem és tizenegyest kaptunk, ekkor egy 20-25-en rám ugrottak és Bana még segített is nekik, szépen pakolta rám a piciket. Kicsit fájt, de azért tudtam rajta nevetni. A végén 4 vagy 5-2-re kikaptunk, de természetesen nem az eredmény volt a fontos, hanem a játék és a szórakozás.”

A „lefújás” után még dedikáltak ászaink, a legjobban helyezkedők akár mezhez is jutottak, ezzel zárult ez a remek Családi nap!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC