nb1.hu

Juhásznak már az Eb-ért megérte futballoznia

Budapest – A Vidi „középpályása” hétfőn csatlakozik a kerethez.

Két nappal az Andorra elleni vb-selejtezőt követően játssza idei utolsó mérkőzését a magyar válogatott, Király Gábor és Juhász Roland búcsúmeccsén a svédeket fogadjuk felkészülési meccsen a Groupama Arénában.

 

A november 15-i mérkőzés kettős célt szolgál: miközben nagyszerű lehetőség a fiataloknak arra, hogy bizonyítsanak a válogatottban, lehetőséget ad arra is, hogy a nemzeti csapat elmúlt bő egy évtizedének két meghatározó alakja, Király Gábor és Juhász Roland a pályán búcsúzhassanak el a nemzeti csapattól.

 

Juhász Roland hétfőn délután ott volt Telkiben, a válogatott felkészülésének helyszínén, de egyelőre csak vendégként járt az edzőtáborban, ugyanis az egyik főszereplője volt annak a sajtótájékoztatónak, amely az OTP és az MLSZ új kezdeményezését, a Bozsik Bajnokok programot mutatta be.

 

– Furcsa volt civilben bejönni a telki edzőközpontba, és látni, hogy a többiek már nagy erőkkel készülnek a soros mérkőzésre. Köszönettel tartozom azért, hogy ilyen formában búcsúzhatok el a válogatottól és a közönségtől, és újra átélhetem, milyen nagyszerű érzés pályára lépni a nemzeti csapatban. Minden egyes válogatott mérkőzésre nagy odaadással készültem, és most sem lesz ez másként, mégis különleges este vár rám, hiszen ez lesz az utolsó fellépésem címeres mezben. Egy korszak lezárul most az életemben, biztos vagyok benne, hogy szép emlék lesz a búcsú – fogalmazott Juhász Roland az MLSZ honlapjának.

 

A Videoton FC védője jelenleg a klubjával készül, és egy nappal a svédek elleni meccs előtt csatlakozik a válogatott keretéhez, csakúgy, mint Király Gábor.

 

– Válogatott szinten nincs barátságos mérkőzés, a svédek elleni összecsapásra is úgy készülök, mint egy tétmeccsre, még ha részben a búcsúzásról is szól majd a találkozó. Kevés meccset játszhat a nemzeti csapat egy évben, ezért minden találkozó nagyon fontos a felkészülés szempontjából – így a klubjában jelenleg középpályást játszó labdarúgó.

 

A Vidiben új poszton, a középpályán szereplő Juhász arra a kérdésre, hogy megbánta-e már a válogatottól való visszavonulást, tréfásan azt felelte: csak védőként vonult vissza, középpályásként még nem.

 

– Több hónapos gondolkozás előzte meg a döntést, és nem bántam meg, hogy így határoztam – fordította komolyra a szót a 94-szeres válogatott futballista. – Harminchárom évesen eljött az idő, amikor meg kellett hoznom ezt a döntést. Az idei Európa-bajnokság csodálatos élményt adott, már ezért megérte futballozni, úgy éreztem, és most is úgy érzem, ez a tökéletes pillanat arra, hogy elbúcsúzzak a válogatottól – fogalmazott Juhász Roland.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC