nb1.hu

Jó ötlete volt a DVSC új edzőjének Dzsudzsákkal

A lényeget viszont tudta az újpesti kollégája is.

Első tétmeccsén Újpesten mutatkozott be a DVSC új vezetőedzője, a korábban a Vidivel bajnoki címet is szerző Joan Carrillo, akinek egyből fontos változtatása volt az eddig látott Lokihoz képest.

Huszti Szabolcsnál Varga József és Dzsudzsák Balázs egymás mellett játszottak a négy védő előtt és a három támadó felfogású középpályás mögött, ám ez a felállás Újpestre megváltozott.

Mondjuk most is egymás mellett voltak a nevezettek, ám nem közvetlenül a védelem előtt, hanem a klasszikus 4-4-2-es felállásban (a két ék közül az egyiknek mindig vissza kellett lépnie a labdáért) Varga volt a jobb oldalról a belső középpályás, mellőle, néha előle Bódi Ádám dolga volt a szervezés, míg Dzsudzsák jobb oldali középpályást játszott, nyilván azért is elsősorban, mert befelé cselezve a támadásoknál bármikor elküldhette volna ideális szögből a „bal sütijét.”

Marko Nikolics kiállítása (a védő nem először hibázik nagyot, ugyanúgy, mint korábban Budafokon, és ugye Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője is mondta a meccs után, amit mindenki tud, hogy a debrecenieknek nem a legjobb a védelmük), de az alapelképzelés ez volt.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az nb1.hu meg is kérdezte Carrillót, mit kért pontosan Dzsudzsák Balázstól, aki most máshol játszott, mint eddig:

„Nemcsak Balázsnak, hanem mindenkinek megpróbálom a legjobb pozícióját megtalálni. Számítok a csapatkapitányra, igazi vezéregyéniség” – válaszolta a Loki mestere.

Dzsudzsák egyébként ezen a poszton nyilván játszott korábban a magyar válogatottban is, így nem volt a számára idegen a szerepkör, és az elképzelés ült is Carrillo részéről, mert ameddig azonos létszámban voltak a csapatok a pályán, addig nagyjából egyenlő erők küzdelmét lehetett látni, amit jelez, hogy hátrányba kerülése után 7 perccel később, végül jogosan megadott 11-esből, éppen Dzsudzsák egyenlített ki…

A második félidő viszont egyértelműen az Újpesté volt…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC