Janeiro a lilákat dicsérte, bemutatkozik Supka Attila- nyilatkozatok

Huszti fontos dolgot hangsúlyozott.

Forrás: mezokovesdzsory.hu

Vasárnap két meccset rendeznek az NB I-ben, az Újpest Kisvárdára látogat, míg a Mezőkövesd a Lokit fogadja. A főszereplők így nyilatkoztak a mérkőzés előtt:

14.30: Kisvárda-Újpest

Joao Janeiro (Kisvárda): „Meggyőződésem, hogy az Újpest a bajnokság egyik legjobb csapata, és nekünk sem jutott eddig túl sok sikerélmény ellene. Vasárnapi ellenfelünk balszerencsés rajtot vett, akár négy győzelme is lehetne, reméljük, nem most jön ki nekik erre a lépés. A bajnokságból három-négy csapat emelkedik ki, a többiek tudásszintje nagyjából egyforma, a meccsek többségén bármilyen eredmény születhet. Nem kérdéses, nagyon nehéz összecsapásra számítok vasárnap is.”

17.00: Mezőkövesd-DVSC

Supka Attila (Mezőkövesd): ,,Ugyan nagyon rövid idő áll a rendelkezésünkre az első bajnoki mérkőzésig, de azt várom a játékosoktól, hogy maximálisan tegyenek meg mindent a Debrecen ellen. Elmondtuk a játékosoknak is, hogy keressük azt a 15-16 labdarúgót, akik minden mérkőzésen a maximumot tudják nyújtani, de ehhez is időre van szükség. Azt gondolom, hogy az edzések és a Diósgyőr elleni mérkőzés már nagyjából megmutatta kik lehetnek azok a játékosok, akik képesek lehetnek olyan teljesítményt nyújtani, amit elvár a közönségünk, a vezetőség és mi is. Ez természetesen a három pont megszerzését jelenti, nekünk hazai pályán gyűjtögetnünk kell a pontokat ahhoz, hogy eredményesen tudjunk szerepelni és előre tudjunk lépni a tabellán, fontos, hogy önbizalmat szerezzünk az előttünk álló időszakra. Ha megnézzük a tabellát láthatjuk, hogy nincsenek nagy különbségek a csapatok között, nekünk nyolc pontunk van, a 3. helyezett Paks csak öt ponttal gyűjtött többet tőlünk, ha eredményesek tudunk lenni, akkor szépen lépegethetünk előre. A Debrecen fontos szerepet töltött be a pályafutásomban, de az az időszak elmúlt, akkor a hajdúsági csapat sikeréért dolgoztam, most viszont már azt szeretném, hogy a jelenlegi csapatom minél sikeresebb legyen, itt kell a maximumot kihozni magamból, a szakmai stábból és a játékosokból. Nekünk arra kell figyelnünk elsősorban, hogy felszabadultan, bátran futballozzunk, ha így lesz, akkor úgy gondolom, hogy pozitív eredménnyel zárul majd a 90 perc számunkra."

Huszti Szabolcs (DVSC): ,,Mindig hangsúlyozom, hogy mi minden mérkőzésen nyerni szeretnénk, ezúttal sincs másképp. Tiszteljük a Mezőkövesdet, és maximálisan tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, különösen idegenben. Számolni kell azzal is, hogy az edzőváltás felpörgeti az ellenfelünket, a játékosok nyilvánvalóan bizonyítani akarnak majd az új szakmai stábnak. Ezzel együtt úgy érzem, kellőképpen fel tudunk készülni a találkozóra, a három pont megszerzésének reményében utazunk Mezőkövesdre."

Legfrissebb híreink