nb1.hu

Intézik Szoboszlai Dominik ügyeit

Folytatódik a Bundesliga.

Kéthetes szünet után folytatódik a hétvégén a német labdarúgó-bajnokság, amelynek 14. fordulójában a címvédő és éllovas Bayern München a Mainzot fogadja a vasárnap esti zárómérkőzésen.

A Bajnokok Ligájában is címvédő csapat a klubelnök Karl-Heinz Rummenigge szerint igyekszik majd a továbbiakban is bizonyítani, amit tavaly, nevezetesen, hogy minden sorozatban az első számú csapat. A sok mérkőzés ugyan a múlt év végén érződött, a Bayern játékának színvonala némiképp visszaesett a korábbiakhoz képest, de a küzdeni tudás, az akarat továbbra is megvolt a játékosokban. A bajor csapatnak többször hátrányból kellett felállnia, és vagy sikerült fordítania, vagy döntetlenre mentette az adott mérkőzést, így a tabella éléről folytathatja a Bundesliga küzdelmeit. Ebben kulcsfontosságú volt, hogy december 19-én, ugyancsak hátrányból 2-1-re nyert idegenben a Bayer Leverkusen elleni rangadón.
    
Ezúttal az erőviszonyok ismeretében, illetve a tabellán elfoglalt helyezés alapján is lényegesen könnyebbnek ígérkező feladat vár rá, mivel a Mainz eddig mindössze hat pontot szerzett, és ezzel az utolsó előtti a bajnokságban. Szalai Ádám együttesétől a gyenge eredmények miatt hétfőn menesztették Jan-Moritz Lichte vezetőedzőt, és átmenetileg az eddig a klub utánpótlásában tevékenykedő Jan Siewert irányítja az első csapatot.
    
A második helyen álló Leverkusen Frankfurtban kezdi a 2021-es évet, az ugyanannyi ponttal harmadik RB Leipzig pedig Stuttgartban. Utóbbi csapatban – melyben rendszeresen szerephez jut Gulácsi Péter és Willi Orbán – egyelőre még nem mutatkozhat be a Red Bull Salzburgtól érkezett Szoboszlai Dominik. A húszéves középpályás a formaságok, papírügyek rendezése után leghamarabb a következő fordulóban lesz bevethető.
    
A tizedik helyezett Freiburg – Sallai Roland csapata – a Hoffenheim otthonában lép pályára, míg a sok pontot elhullajtó, jelenleg csak ötödik Dortmund a Wolfsburgot fogadja. 

A Borussia szakmai stábja akár már vasárnap számíthat Erling Haalandra, aki a december elején elszenvedett izomszakadásából felépült. A húszéves norvég támadó a Bundesliga mostani idényében nyolc meccsen tízszer talált a kapuba, nélküle négy tétmérkőzésen mindössze egyszer győzött a Dortmund.
    
A nyeretlenül sereghajtó Schalke a Hertha vendége lesz Berlinben. A gelsenkircheni kispadot hivatalosan múlt vasárnap elfoglaló Christian Gross pár napja úgy fogalmazott: tökéletes 2021-es rajtra lesz szükség a bennmaradás kiharcolásához.

    Bundesliga, 14. forduló:
    szombat:
Arminia Bielefeld-Borussia Mönchengladbach 15.30
Eintracht Frankfurt-Bayer Leverkusen 15.30
TSG 1899 Hoffenheim-SC Freiburg 15.30
1. FC Köln-Augsburg 15.30
Werder Bremen-Union Berlin 15.30
Hertha BSC-Schalke 04 18.30
VfB Stuttgart-RB Leipzig 20.30
    vasárnap:
Borussia Dortmund-VfL Wolfsburg 15.30
Bayern München-FSV Mainz 05 18.00

    Az állás:
 1. Bayern München           13  39-19  30 pont
 2. Bayer Leverkusen         13  28-12  28
 3. RB Leipzig               13  24- 9  28
 4. VfL Wolfsburg            13  20-13  24
 5. Borussia Dortmund        13  26-18  22
 6. Union Berlin             13  27-18  21
 7. VfB Stuttgart            13  26-20  18
 8. Borussia Mönchengladbach 13  24-22  18
 9. Eintracht Frankfurt      13  21-22  17
10. SC Freiburg              13  20-22  17
11. FC Augsburg              13  15-19  16
12. TSG 1899 Hoffenheim      13  21-23  15
13. Werder Bremen            13  16-21  14
14. Hertha BSC               13  19-24  13
15. 1. FC Köln               13  13-21  11
16. Arminia Bielefeld        13   9-23  10
17. FSV Mainz 05             13  12-26   6
18. Schalke 04               13   8-36   4

​​​

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC