Interjú Szalai Ádám nevelődezőjével

„El akarta érni az álmait, s mindent alárendelt ennek.”

Forrás:

A magyar edzők közül Istók Ferenc dolgozott a legtöbbet Szalai Ádámmal, négy éven át a kispesti utánpótlásban. Mester és tanítványa közt kölcsönös a tisztelet, előbbi idézi most fel, milyen volt a válogatottól 86 fellépéssel búcsúzó center serdülő és ifi játékosként.


Kint volt Ádám búcsúmeccsén?
Családi elfoglaltság miatt sajnos nem tudtam személyesen a lelátón szurkolni, tévében néztem. Megható pillanatok voltak, ahogy a Himnusz alatt elérzékenyült.


Önben mi játszódott le, amikor látta Ádám arcán legördülni a könnycseppeket?
Az, hogy lezárult egy nagyszerű pályafutás a válogatottban. A németországi győztes góljával egyébként igazán méltóképp. Büszke voltam arra, hogy valamelyest én is részese lehettem, és segíthettem abban, hogy Ádám megvalósítsa álmait.  
 

Az ön szeme is párásabbá vált?
Mi tagadás, elérzékenyültem. Egy utánpótlásedző nem élhet át annál szebb és meghatóbb élményt, minthogy egy játékosa utolsó válogatott mérkőzésének a tanúja. A közösségi médián keresztül valamennyire tartottuk a kapcsolatot, és meghatóan olvastam Ádám üzenetét, amelyben megköszönte, hogy jómagam is hozzá tudtam tenni a pályafutásához. Négy évig dolgoztunk együtt Kispesten, magyarországi edzői közül valószínűleg velem töltötte el a leghosszabb időt, tizenkettőtől tizenhat éves koráig. Utána egy évet Újpesten játszott Véber György irányításával, azután, hogy az NB I-től búcsúzó első csapat az utánpótlást is magával rántotta, s több tehetséges játékos is eligazolt a Honvédból.

Ha Ádám legjobb tulajdonságát kellene kiemelnie, ami a leginkább segítette céljai elérésében, mi lenne az?
Egyértelműen a mentalitása. Ízig-vérig profi, példaértékű a hozzáállása, különlegesen motivált, buzog benne a győzni akarás, a meg nem alkuvás jellemzi, ezek a vonások nem csak a labdarúgásban, minden más sportágban is rendkívül fontosak. Ádám már serdülőként ilyen volt, nem kellett külön motiválni, ahogy a társait sem; mindig győzni akartak, ez a remek nyolcvanhetes korosztály egymást ösztönözte a Honvédban, mindig jobbak akartak lenni, egymást húzták egyre feljebb.

Szóval már gyerekként is megvolt benne ez a mindent felülíró akaraterő?
Igen. Ugyanakkor meg kell említeni Varga István kollégámat is, akitől átvettem Ádám korosztályát. Ő szintén nagy hatással volt Ádámra. Erősítette és fejlesztette a mentalitását, csiszolta technikai tudását, és megelőzve a korát azzal három a három elleni minifocival is megismertette a játékosokat, amit most Funinónak hívnak. Nagyon fontos fejlesztő hatása volt a gyerekekre nézve. Egy speciális, a hármas méretű futsal labdához hasonló labdával, harmincszor húszas teremben játszva a gyerekeknek gyorsan, jól kellett dönteniük, sok cselt és párharcot követelt meg, ezek a kis játékok kiválóan fejlesztették az egyéni képességeket.

S már akkor is mindent zokszó nélkül végrehajtott Ádám, vagy előfordultak allűrök?
Nem emlékszem egyre sem. Nagyon fegyelmezett fiú volt, ami azon is múlhatott, hogy sportos családból jött: édesapja a Honvédban vízilabdázott, édesanyja röplabdázott. Kisgyerekként Ádám is úszott, vízilabdázó is lehetett volna, de a focit választotta, és az úszásnak hála még inkább kidomborodhattak a fizikai adottságai. Mindig is nagyon fegyelmezett, könnyen kezelhető, rendkívül motivált játékos volt. Folyamatosan fejlődött, jól cselezett, bátran felvállalta az egy az egy elleni szituációkat. Már akkor érezni lehetett, egy nap vezéregyéniség lehet. 

De a tehetség mellett leginkább a küzdőszellemen múlt, hogy a társak fölé nőtt?
Igen, a mentális erején. Ha egyedül kikerülsz külföldre tizenhétévesen, a legfontosabb feladat, hogy az első hónapokban be tudj illeszkedni. A beilleszkedésen túl nagyon jó teljesítmény kell napról-napra, hétről-hétre ahhoz, hogy a továbbiakban is számítsanak rád. Ez nem mindenkinek sikerül. Nem mindenki képes feldolgozni az új helyzetet, hogy kiszakad a megszokott környezetből, távolra kerül a családtól. Ádámot azonban mindig a kitartás, a fanatizmus jellemezte. 

Az erzsébeti salakon is?
Valóban ott kezdett. Nekünk a Honvédnál szerencsénk volt, mert az akkori Gránit-pályán, a mai Tichy Lajos Sportcentrumban füves pályáján edzhettünk, jó körülmények közt készülhettünk.

Akkoriban még teljesen természetes volt egy futballista palántának, hogy salakon vagy földes pályán játszik, a mai fiatalokat már „elkényeztetik” a feltételek. De vajon értékelik?
A huszonegyedik század gyermeke egészen más generáció, ebbe született bele, neki ez a természetes. De fel tudtak ugye nőni Détári Lajosok a salakpályán is. A jó minőségű pályák nagyon fontosak, ma szinte minden utánpótlás centrumban profi infrastruktúrával találkoznak a gyerekek, de hogy ki, mire viszi, a tehetségen, a szorgalmon és a szerencsén túl azon is múlik, megfelelő-e a mentalitása, olyan-e, mint Ádámé. 

A már említett küzdőszellemen túl a céltudatosága emelte még a többiek fölé?
Igen. Az álmait el akarta érni, s mindent alárendelt ennek. A képességeiről se feledkezzünk meg azonban, igencsak gólérzékeny kisfiú volt, remekül érkezett a kapu elé, szorult helyzetekben rendre jól döntött, nem maradtak el a gólok, gólpasszok. A játékát alá tudta rendelni a csapatérdeknek, ahogy azt a válogatottban is tette. Nagy munkabírása miatt egyébként előfordult, hogy középpályást játszott, s ő jól szervezte a játékot, a második hullámban felért a kapu elé, nagyon hasznos játékra volt képes. Azzal, hogy a középpályán is
kipróbálhatta magát, egészen más ingerek érték játék közben.

Amikor tizenhat éves korában a Stuttgartba igazolt, cseppet sem féltette, hogy elvész? Mint ahogy azóta sok magyar fiatallal így esett.
Nem, mert ő nagyon tudatosan készült erre a pályára. Ki akart lépni a magyar közegből, tudta, ezt kell tennie, ha karriert akar. Ehhez persze élni kell a lehetőséggel, idegenként bizonyítani, ami korántsem könnyű, ő azonban egyre feljebb lépdelt a ranglétrán. Óriási dolog, hogy ennyire hosszú időt tölthetett el a Bundesligában.

Németországba szerződve is kapcsolatban maradtak? Kikérte Ádám a tanácsát?
Amikor kikerült, megszakadt a kapcsolat, nem akartam zavarni, ő meg vérprofi módjára csak a futballra koncentrált. Immár érett labdarúgóként, édesapaként belőle is előtörnek persze az emlékek. 

Stuttgarti, madridi, mainzi, gelsenkircheni, hoffenheimi, bázeli időszaka bármelyikén is megnézte személyesen?
Nem. De tervezem, hogy Bázelbe elutazunk a családommal, és a rövid városlátogatást meccsélménnyel fűszerezzük.

Marco Rossi mondta Ádámról, külföldön jobban értékelik, többre tartják, mint idehaza. Egyetért?
Igen. 

Mi lehet ennek az oka?
Ádám keveset játszott itthon, azt is csak az utánpótlásban, nem volt eléggé szem előtt, és ha a felnőtt pályafutását már nyomon is követhettük, a mentalitását, az edzésmunkáját csak kevesen ismerték. Dárdai Pál például igen. Ezért is hívta vissza a válogatottba. A szurkoló viszont egyedül a teljesítmény alapján ítél, ha nem megy a kedvencnek, kritikus, ha sarkazós gólt szerez, a felhők fölé emeli. De Ádám teljesítményét, képességeit a klubjaiban és a válogatottban is
elismerték.

Összegzésképp elmondhatjuk tehát, az a játékos, és már csak ezért is lehet mindenki előtt példa, aki elsősorban elképesztő akaraterejének hála jutott el topbajnokságba, és húzott le ott több, mint tíz évet?
Akaraterő, szorgalom, tehetség és mentalitás. A tehetség adottság, de önmagában nem elég. Ahhoz, hogy kibontakozzon, rengeteget kell dolgozni. Szükség van a mentális erőre is, hogy ha a perifériára szorulok sem adom fel, még inkább bizonyítani akarok. Ádám ilyen. Sosem adta fel, súlyos sérülése után sem. Mindig meg akarta mutatni, lehet rá számítani. Esete jó példa arra, az álmok megvalósíthatók, elérhetők, de kőkeményen meg kell dolgozni értük.

Mit gondol, ha a válogatott történetesen bejut a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, Ádám megmásítja döntését? Bevállalta volna a finálét?
Nem tudok az ő fejével gondolkodni, de szerintem nem. A bejelentés előtt felmérte, mennyit bír. Nem véletlenül adta át a kapitányi karszalagot Szoboszlai Dominiknak. Jöjjenek a fiatalok, akik ugyancsak topligákban mérettetik meg magukat, és bizonyítják hétről-hétre, Ádámhoz hasonlóan méltóképpen képviselik a magyar futballt.
 

Legfrissebb híreink