nb1.hu

Indul a matek: a horvátoknak már egy döntetlen is elég

Befolyásolhatja a mieink felkészülését a szombati nap.

Szombaton a végeredményt döntően befolyásoló mérkőzést rendeznek a magyar érdekeltségű Európa-bajnoki selejtezőcsoportban: a horvát labdarúgó-válogatott számára már a pontszerzés is elég a szlovák csapat ellen ahhoz, hogy a papírformának megfelelően kijusson a jövő évi kontinensviadalra.

A vendég együttes ugyanakkor biztosan nem adja majd olcsón magát a fiumei találkozón, mivel csak akkor tartja a saját kezében a sorsát, ha győz a világbajnoki ezüstérmes otthonában. Ellenkező esetben a szlovákok hiába vernék meg jövő kedden az utolsó fordulóban a sereghajtó Azerbajdzsánt, a horvátok csoportelsőként mindenképpen előttük végeznek, ahogy a walesi-magyar zárófordulós összecsapás győztese is. Magyar szempontból tehát annyi tétje lesz a szombati játéknapnak, hogy Wales megőrzi-e reális esélyét a kijutásra, vagy nem. Ehhez pedig Szlovákia fiumei pontvesztése mellett mindenképpen be kell gyűjtenie a három pontot Bakuban Azerbajdzsán vendégeként.

Egy szombati vendégsiker a walesieket szinte reménytelen, a horvátokat pedig kellemetlen helyzetbe hozná. A szigetországiaknak így csak akkor maradna esélyük a kijutást jelentő második hely megszerzésére, ha Szlovákia – nagy meglepetésre – pontokat vesztene Azerbajdzsán ellen, míg a horvátokat Szlovákia az utolsó fordulóban megelőzhetné az azeriek felülmúlásával, ahogy a magyar csapat is, amelynek ehhez nyernie kellene Cardiffban. Az ötös favoritjának tartott Horvátország azonban még így is résztvevővé válhatna, amennyiben Marco Rossi együttese nem nyerne a zárókörben, mivel Wales – rosszabb egymás elleni eredménye miatt – már semmiképpen sem kerülhet Horvátország elé.

Az ötösből az első kettő jut ki a 2020-as Eb-re, melynek társházigazdája Budapest a Puskás Arénával, ahol három csoporttalálkozót és egy nyolcaddöntőt rendeznek majd. A magyarok úgy lépnek majd pályára Walesben, hogy győzelemmel kijutnak a kontinensviadalra, ugyanis ezzel a szigetországiakat mindenképpen maguk mögött tartanák és a szombati egymás elleni meccs függvényében a horvátokat vagy a szlovákokat megelőznék.

Eb-selejtezők, E csoport, 9. játéknap:

szombat:
Azerbajdzsán-Wales, Baku 18.00
Horvátország-Szlovákia, Fiume 20.45

A csoport állása:

1. Horvátország   7  4 2 1  14- 6  14 pont
2. Magyarország   7  4 – 3   8- 9  12
3. Szlovákia      6  3 1 2  10- 8  10
4. Wales          6  2 2 2   6- 6   8
5. Azerbajdzsán   6  – 1 5   5-14   1

A csoport további programja:

november 19.:
Wales-MAGYARORSZÁG, Cardiff 20.45
Szlovákia-Azerbajdzsán, Nagyszombat 20.45

 

Minden további hírünk a mai stadionavatóról ide kattintva olvasható.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC