nb1.hu

Immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Puskás-Suzuki Kupát

Felcsút – Elkészültek a csoportok, Gyurcsó Ádám emlékezett vissza.

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia immáron kilencedik alkalommal rendezi meg a Puskás-Suzuki Kupa nemzetközi labdarúgótornát az U17-es korosztály részére.

 

A házigazda Puskás Akadémia és a Genk mellett a címvédő Budapest Honvéd, a spanyol Real Madrid, a görög Panathinaikosz és a román Hagi Akadémia lép pályára május 13. és 16. között.

 

A csütörtök délutáni sajtótájékoztatón az Akadémia igazgatója Takács Mihály kiemelte, hogy idén is Puskás Ferenc szellemi örökségét követik, hiszen Öcsi bácsi mindig azt mondta: "Tanítsátok meg futballozni a gyerekeket."

 

Tóth Balázs, az akadémia nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, hogy az egyik csoportban a Puskás, a Genk és a Panathinaikosz szerepel, a másikban a Real Madrid, a Budapest Honvéd és a Hagi Akadémia. Az első három napon minden együttes játszik mindegyik csoportellenfelével, majd hétfőn a Pancho Arénában lesznek a helyosztók a csoporthelyezések alapján.

 

A sajtótájékoztatón a Lengyelországból jelentkező Gyurcsó Ádám és a Videoton labdarúgója, Szolnoki Roland is hangsúlyozta, hogy jó emlékekkel gondolnak vissza a 2008-as, első Puskás Suzuki Kupára, még akkor is, ha a döntőben a Real Madrid ellen veszítettek.

 

A Puskás Akadémia U17-es csapatát képviselő Papp Kristóf és Bévárdi Zsombor kijelentette: jó hangulatban készülnek a tornára és szeretnék végre elhódítani a kupát, amelyet az első nyolc alkalommal nem sikerült.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC