nb1.hu

Íme Duchatelet reakciója arra, hogy eladja-e az Újpestet

A tulajdonos igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba.

Az Újpest klubhonlapján megjelent közleményt változtatás nélkül közöljük.

"Klubunk tulajdonosa reagált az elmúlt napok eseményeire.

Roderick Duchâtelet elsőként az M4 Sporton január 6-án közölt interjúra reagált, melyben egy belga újságíró nyilatkozott a családjáról, és annak üzleti ügyeiről.

Belgiumban is úgy tudják, hogy eladják az Újpestet – részletek – NB1.hu

 

„Ahogy az lenni szokott, a Stephane Vande Velde által közölt nyilatkozatok egyáltalán nincsenek alátámasztva valós tényekkel, vagy megfelelő információkkal az említett esetekkel kapcsolatosan. Afféle üres fecsegéshez hasonlítható, mint amilyen ittas emberek közt zajlik egy bárpultnál.

Ha valaki utánajárna ennek az újságírónak, rögtön kiderülne, hogy Belgiumban az úriember nem mérvadó és nem veszik komolyan. Szakmai pályafutásának csúcsa a tegnapi, Magyar Televízióban való szereplés.

Személyes bosszúhadjáratot folytat a családunk ellen, amiért nyilvánosan inkompetensnek neveztük, mivel pontosan az is.”

 

Mivel több téma is felmerült, ezért inkább tiszta vizet öntve a pohárba, a szurkolókat érintő kérdésekre, illetve szárnyra kapott pletykákra is válaszolt az Újpest FC tulajdonosa. Tehát következzen egy rövid kis interjú, amiben megpróbáltunk minden kérdést körbejárni.

Mik a klub célkitűzései / tervei a tavaszi szezonra?

„Természetesen az európai kupaszereplést célozzuk meg.”

Milyen célokat tűzött ki a klub az új igazolásokra vonatkozóan?

„Minden posztra keresünk minőségi játékosokat, az őszi szezonhoz képest sikeresebb eredményeket kell elérnünk.”

Milyen újdonságokra számíthatnak a szurkolók a "hazatéréskor"?

„Nagyon örülünk, hogy a pályafűtés elkészültével végre visszatérhetünk a Szusza Ferenc Stadionba. A fejépületben shop, múzeum és étterem fog nyílni hamarosan. Ugyanide költözik a vadonatúj eszközökkel felszerelt rehabilitációs központ is, amelynek további lehetőségeket biztosítunk arra, hogy még eredményesebb munkát lehessen végezni mind az első csapat játékosaival, mind a második csapatban és az utánpótlásban szereplő labdarúgókkal. A terveink között szerepel a kerületi önkormányzattal megújult együttműködésre alapozva egyrészt több utánpótlás-játékos igazolása Újpestre, másrészt jelentősen bővíteni az Akadémia programját és oktatási programját egyaránt.”

Hírek keringenek arról, hogy a klub eladása folyamatban van, mondana erről pár szót?

„Efféle pletykák mindig is voltak és lesznek. A klub eladására akkor kerülhet sor, ha megfelelő árajánlat érkezik rá, ahogy az minden más labdarúgó klubnál is történik.”

 

Korábban az nb1.hu is többször beszámolt a fejleményekről. Duchatelet korábban maga mondta, hogy folyamatosan érdeklődnek a klub eladásáról, szavaiból kitűnik, egyeztetések, érdeklődések most is vannak, ám még mindig nem kapott megfelelő ajánlatot. A Tungsram lehetséges érdeklődéséről itt írtunk:

Újra az Újpest eladásáról beszélnek – NB1.hu

 

Vélhetően az ügynek folytatása következik, természetesen minden továbbiról friss hírrel jelentkezünk.

FRISSÍTÉS: 18.10: Feczesin szerint is tárgyal az Újpest eladásáról Duchatelet

Feczesin elutazott, de akár távozhat is – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC