nb1.hu

Így próbálta megalázni a kirúgott Honvéd edző a kispesti ultrákat

Budapest - Spanyol módival is követelték a távozását.

Erik van der Meer a várakozásoknak megfelelően szerepelt a Honvéddal, ez szakmai tény. A kispestiek negyedik helyen telelhetnek majd úgy, hogy a fél csapat sérült volt az ősz döntő részében, a kupában meg még állnak. Így nem a tudása és az elért eredményei miatt lett elküldve.
 
Emberi gondok voltak a kispesti vezetőedzővel és ennek már voltak előjelei. A világ egyetlen pályaedzője sem ténykedik meccs közben öltönyben, az övének kötelező volt, az meg, hogy megcseréltette a hazai és a vendég kispadot, mert nem lát mindig a partjelzőtől, egyből megmosolyogtató volt. Martti Kuusela, Marco Rossi, vagy a holland helyére kinevezett Supka Attila például mindent látott, amikor Kispesten dolgozott, a nevezettek bajnoki címekkel, kupagyőzelmekkel öregbítették a kispestiek hírnevét. 
 
Erik van der Meer kommunikációból is megbukott. Az egyik tekintélyes, holland szaklapnak adott nyilatkozatában (amit előbb tagadott, de miután a holland újságíró lenyilatkozta, hogy minden úgy hangzott el, ahogy megírta) érezni lehetett, hogy befellegzett neki. Ráadásul a fanatikusok szemében minimum másfél istennek számító Marco Rossit is a szájára vette többször, de egyszer sem túl szerencsésen. Kezdésként lenyilatkozta, lehet, hogy Rossi bajnok lett a csapattal, de ő szebb focit fog játszatni a Honvéddal. Hogy mi lehet szebb egy (24 év után kiharcolt) bajnoki címnél azt nem árulta el, talán mert tudta, teljesíteni még az egy évvel ezelőtti bajnoki cím megszerzésénél is sokkal nagyobb csoda lenne.
 
Utolsó sajtótájékoztatóján, szombaton, a Paks elleni győzelem után a Nemzeti Sport megkérdezte a hollandtól, mit szól a szurkolók reakciójához, akik a távozását követelték. Közérthető rigmusok mellett egyébként fehér kendőket is lobogtattak, ami a spanyolok leghatékonyabb módszere arra, hogy jelezzék a célpontnak, ideje minél előbb lefarolnia. 
 
Erik van der Meer azt tudta válaszolni, hogy szép dalokat írtak róla a szurkolók, akik a legtöbbször azt énekelték, hogy "Bye-Bye Erik".
 
Ez lehet, hogy nem volt szép, de igaz lett!
 
 

Gyengeelméjű a Honvéd kirúgott edzője – NB1.hu

Gyengeelméjű a Honvéd kirúgott edzője

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC