Így lehet a Nemzet Sportolója Mészöly Kálmán - kedden döntenek

Hivatalos bejelentés.

Forrás: mlsz.hu

Magyarországon 2004 óta választják meg a Nemzet Sportolóit. A kitüntetésre azok a hatvan év feletti sportolók lehetnek jogosultak, akik a pályafutásuk befejezése után is meghatározó szerepet töltenek be a magyar sport életében. Ezt a címet egyszerre tizenkét sportoló birtokolhatja, egyéni és csapatsportágban nyújtott kimagasló teljesítményért egyaránt odaítélhető. Székely Éva halálával tizenegyre csökkent a Nemzet Sportolóinak a száma. 

Nem elképzelhetetlen, hogy az illusztris társaság Mészöly Kálmánnal válik teljessé. Mészöly 1941-ben született, a Vasas játékosaként négyszer nyerte meg a magyar bajnokságot. A magyar válogatottban 61 meccsen lépett pályára, tagja volt az 1964-es Eb-n bronzérmet szerző együttesnek. Az Európa válogatottba két alkalommal is bekerült a Szőke Szikla. Visszavonulása után sem szakadt el a futballtól, edzősködni kezdett. Nemzeti együttesünket 61 összecsapáson irányíthatta szövetségi kapitányként. 

2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, majd ebben az évben megkapta a Pro Urbe Budapest díjat is. 2016-ban Csik Ferenc-díjat kapott, 2018-ban MLSZ Életműdjíat kapott, valamit ebben az évben Budapest díszpolgára lett.

Akár Mészöly Kálmán is lehet a Nemzet Sportolója - NB1.hu

 

Íme az MTI híre: 

Kedden választanak új tagot a Nemzet Sportolói.

Amint Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az MTI-nek múlt szerdán elmondta, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel elektronikus, valamint telefonos úton is van lehetőség a jelölésekre és a szavazatok leadására.
    
Székely Éva olimpiai bajnok úszó és mesteredző februári halálával a Nemzet Sportolóinak száma tizenkettőről tizenegyre csökkent, emiatt kell új tagot választani.
    
A szavazás eredményeként arra a sportemberre vonatkozó jelölés terjeszthető - a Nemzet Sportolóinak javaslataként - döntésre a kormány elé, akire a Nemzet Sportolóinak egyszerű többsége egybehangzó javaslatot tesz, azaz aki a voksoló Nemzet Sportolói 50 százalék plusz egy fő szavazatát megkapja. A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben.
    
A Nemzet Sportolói jelenleg: Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Kárpáti György, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.

Legfrissebb híreink