Így készül Vignjevics Novothny pótlására

Hetek óta tudta, hogy eligazol.

Forrás:

Ahogyan a minap már beszámoltunk róla, az Újpest házi gólkirálya Novothny Soma a dél-koreai másodosztályba tette át székhelyét. Korábban már a játékos is mondta, hogy távozása régóta a levegőben lógott, és ezt most Nebojsa Vignjevics, a csapat vezetőedzője is megerősítette. Sőt, elmondta végig tervük is volt a támadó pótlására.
 
– Beszéltünk róla többször, hetek óta tudtam, hogy komolyan érdeklődnek iránta, így tisztában voltam azzal, hogy nehéz lesz őt hosszabb távon itt tartanunk – mondta el az M4Sportnak a tréner. – Most kapott egy remek ajánlatot, ami a klubnak is megfelelt. Pontosan ezért igazoltuk Traorét, mert nem maradhattunk minőségi támadó nélkül, felkészültünk a távozására. Sokat adott a klubnak, hiszen kupán nyertünk vele és majdnem gólkirály lett. Ő egy harcos, amit mindig is tiszteltem benne. A legjobbakat kívánom neki a jövőben.
 
A Haladás elleni bukásukat is felelevenítette, melyről elmondta ilyet ezelőtt se ő, se játékosai nem éltek még meg, hogy félidőben mentálisan ennyire átforduljon egy csapat. Nagy lecke számukra, de
hozzátette már az első játékrészben, melyben szétszedték a Halit, félt attól, hogy elkényelmesednek. Végül kijelentette, ez élete végéig kísérteni fogja.
 

Legfrissebb híreink