nb1.hu

Európa – Kádár végig a pályán volt, Guzmics ezúttal sem játszott.

A Lengyel Kupa nyolcaddöntőjében Kádár Tamás csapata, a Lech Poznan a Podbeskidzie otthonában vendégeskedett. A magyar válogatott hátvéd a kezdőben kapott helyet. Az első félidőben a poznani csapat Tomasz Kedziora találatával megszerezte a vezetést, majd a második játékrészben Nicki Nielsen duplázott. Kádár Tamás végigjátszotta a mérkőzést, és a tőle megszokott megbízható teljesítményt nyújtotta.

 

Lengyel Kupa, nyolcaddöntő

 

Podbeskidzie-Lech Poznan 0-3

G.: Kedziora (43.), Nielsen (63., 86.)

 

 

A Lengyel Kupa nyolcaddöntőjében Litauszki Róbert csapata, a Cracovia a Jagielloniát fogadta. A korábbi újpesti középső védő a kezdőcsapatban kapott helyet és végigjátszotta a mérkőzést. A 66. percben begyűjtött egy sárga lapot. A további küzdelmekben azonban nem vehet részt, mert csapata a második félidő elején hátrányba került, és a folytatásban az eredmény már nem változott.

 

Lengyel Kupa, nyolcaddöntő

 

Cracovia-Jagiellonia 0-1

G.: Swiderski (46.)

 

 

Bogdán Ádám csapata, az angol másodosztályban szereplő Wigan a harmadosztályú Oldham otthonában lépett pályára. A magyar válogatott kapus a kispadon kapott helyet, de ez Angliában évek óta így van rendjen, hogy ebben a versenysorozatban többnyire a cserék kapnak bizonyítási lehetőséget. A Wigan kapuját ezúttal a finn Jussi Jääskeläinen védte, de nem sok sikerrel, ugyanis a harmadosztályú csapat 2-1-re diadalmaskodott, igaz a vendégek az első félidő hajrájában megfogyatkoztak, így 45 percet emberhátrányban kellett játszaniuk.

 

Angol Ligakupa, a legjobb 32-be jutásért

 

Oldham-Wigan 2-1

G.: Flynn (18.), Law (83.) ill. Grigg (34.)
Kiállítva: Buxton (45+2.)

 

 

Kedden kora délután Gulácsi Péter és Kalmár Zsolt csapata az, RB Leipzig lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését. Az ellenfél az osztrák másodosztályban szereplő FC Liefering volt, amely igencsak borsot tört a lipcsei gárda orra alá, ugyanis az első félidő 20. percében már háromgólos előnyre tett szert.

 

A folytatásban feljött a Red Bull és a fordulás előtt már feljött 2-3-ra. A második félidő elején az osztrák csapat szerzett egy gólt, amire lipcseiek kettővel válaszoltak, így kialakult a 4-4-es végeredmény. Kalmár Zsolt az első félidőben kapott lehetőséget, míg Gulácsi Péter végigvédte a találkozót.

 

Felkészülési mérkőzés

 

RB Leipzig-Liefering 4-4

G.: Nukan (24.), Bruno (25.), Keita (69.), Poulsen (78.) ill. Berisha (7., 18., 20.), Meister (53.)

 

 

A Lengyel Kupa nyolcaddöntőjében Guzmics Richárd csapata, a Wisla Krakow a másodosztályban szereplő Sosnowiec otthonában lépett pályára. A rendes játékidőben 3-3-as döntetlen született, így jöhetett a hosszabbítás. A 110. percben a szlovén Denis Popovic találatával először a mérkőzésen megszerezte a vezetést a Wisla, és behúzta a továbbjutást.

 

A magyar válogatott hátvéd már hétvégén sem játszott, és ezúttal sem került be a Wisla keretébe. Ahogy azt korábban jeleztük, Guzmics Richárdnak több kérője is van, menedzsere Filipovics Vladan a hétvégén elmondta, hogy Lengyelországban egyeztet a jövőjéről. Valószínűleg ez nagyban közrejátszik abban, hogy nem kapott lehetőséget az elmúlt két mérkőzésen.

 

Lengyel Kupa, nyolcaddöntő

 

Sosnowiec-Wisla Krakow 3-4

G.: Udovicic (21.), Dudek (69.), Matic (87.) ill. Mojta (42.), Drzazga (75.), Nowak (77.), Popovic (110.)

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC