Így játszottak a légiósaink a vasárnapi mérkőzéseiken

Európa – Szalai Ádám góllal ünnepelte 150. Bundesliga mérkőzését.

Forrás:

Cikkünk frissül!

 

Olaszország

 

A Ferencvárostól idén nyáron távozó Nagy Ádám csapata, a Bologna javítani tudott a Torino ellen elszenvedett 5-1-es vereséget követően, mivel hazai pályán 2-1-re verte az olasz bajnokság (Serie A) vasárnapi nyitómeccsén a Cagliari együttesét. A Bologna már két góllal is vezetett az 54. perctől emberhátrányban játszó Cagliari ellen, amely csak szépíteni tudott.

 

A magyar válogatott középpályás az első forduló után második alkalommal került be a Bologna kezdőcsapatába, és ezúttal 86. percet töltött a pályán - amely az eddigi legtöbb -  így nagyban kivette a részét a sikerből.

 

Serie A, 3. forduló

Bologna-Cagliari 2-1

 

Lengyelország

 

A lengyel bajnokság 8. fordulójában két magyar válogatott játékos is összecsapott. A Lech Poznanban Kádár Tamás, míg a Pogon Szczecinben Gyurcsó Ádám volt a kezdőcsapat tagja. Utóbbi számára jól indult a mérkőzés, ugyanis a hetedik percben egy remek cselt követően a kapu baloldalábba lőtt (volna), azonban érkezett a csapattársa, Lukasz Zwolinski aki még a gólvonal előtt belekotort a labdába. Húsz perc múlva azonban már Kádár örülhetett, ugyanis csapata a 27. percben már 2-1-re vezetett miután Marcin Robak duplázni tudott, majd a 89. percben Abdul Aziz Tetteh is betalált beállítva a 3-1-es végeredményt. Kádár klubja a 8. helyen áll az Ekstraklasában, míg Gyurcsó csapata a 10. helyről várhatja a folytatást. 

 

Guzmics Richárd klubja, a Wisla Krakow a Jagiellonia otthonában vendégeskedett. A magyar válogatott hátvéd ezúttal is végigjátszotta a mérkőzést, azonban nem volt része sikerélményben, ugyanis csapata 2-1-es vereséget szenvedett. Nyolc mérkőzés után a Wisla egy győzelemmel és hét vereséggel az utolsó helyen áll az Ekstraklasában.

 

Ekstraklasa, 8. forduló

Lech Poznan-Pogon Szczecin 2-1

Jagiellonia-Wisla Krakow 2-1

 

 

Németország

 

Megyeri Balázs csapata, Greuther Fürth a Düsseldorf otthonában ért el 1-1-es döntetlent. A magyar válogatott hálóőr ezúttal is kezdőben kapott helyet, a gólról nem tehetett. Csapata négy mérkőzést követően a 6. helyen áll a Bundesliga 2-ben.

 

Stieber Zoltán is kezdő volt a Kaiserslauternben, csapata a Sandhausen otthonában kapott ki 2-0-ra. A válogatott középpályást a 72. percben cserélték le, az első félidőben begyűjtött egy sárgalapot. Csapata az utolsó helyen áll a másodosztályban.

 

Bundesliga 2, 4. forduló

Sandhausen-Kaiserslautern 2-0

Düsseldorf-Fürth 1-1

 

A Bundesliga 2. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim a válogatott támadó egykori klubjához a Mainzhoz látogatott. A hazai csapat bődületesen kezdett, az első játékrész után már 4-1-re vezetett. A fordulás után azonban hatalmas feltámadást produkált az időközben emberelőnybe kerülő Hoffenheim, a 72. percben már csak egygólos volt a hátránya, és ekkora már Szalai Ádám is a pályán volt. A mérkőzés hőse a magyar válogatott támadó lett, aki a 84. percben egy lecsorgó labdát estében piszkált a hálóba, ezzel pontot mentve csapatának. Klubja ezzel a 13. helyen áll a Bundesligában.

 

Bundesliga, 2. forduló

Mainz-Hoffenheim 4-4

 

Szalai Ádám gólja

Legfrissebb híreink