nb1.hu

Huszti Szabolcs újfent milliós adománnyal segíti a beteg gyerekek gyógyítását

Példaértékű és megsüvegelendő viselkedés.

Nem múlhat el ünnepi időszak úgy, hogy Huszti Szabolcs ne gondolna a gyerekekre. Pontosabban, hogy ne áldozna a Madarász Utcai Gyermekkórház korszerűsítésére. Mondhatni, hagyomány már, hogy az év végén a Mol Fehérvár labdarúgója milliós adománnyal segíti a Gyermekkor Alapítvány munkáját, azaz tevékeny részese a kórház mindenkori fejlesztésének. A felajánlott összeget ezúttal ultrahang-gépek vásárlására fordította a jótékony szervezet – áll az nb1-hu-nak eljuttatott közleményben.

 

Huszti Szabolcs a szünetben sem tétlenkedik, míg az élvonal játékosai pihenőjüket töltik, az 51-szeres magyar válogatott futballista fáradhatatlanul rehabilitál. Hiába a feszített program, a futballistának ezúttal is volt ideje jótékonykodni decemberben: újabb 1 milliós adománnyal támogatta a Madarász Utcai gyermekkórház fejlesztéseit finanszírozó Gyermekkor Alapítványt.

 

„Példaértékű és megsüvegelendő Huszti Szabolcs úr viselkedése, nekem van szerencsém hosszú évek óta ismerni, így tudom: amellett, hogy vérprofi és kitűnő sportoló, végtelenül jólelkű úriember – mondta Dr. Kemény János kuratóriumi elnök. – Felelősségtudó, nagyszerű családapa. Sosem felejti el, honnan indult, mik a fontos dolgok az életben. Hálásak vagyunk a mindenkori segítségéért, nem győzöm hangsúlyozni, valamennyi adományára nagy szükség van. Ezúttal két új ultrahang-gépet vásároltunk, az egyik a kardiológiára, a másik pedig az intenzív osztályra került. Mindkét helyen már elavult, vagy éppen működésképtelen műszereink voltak, így elengedhetetlen volt a beruházás. Többmilliós gépekről van szó, így minden hozzájárulás elengedhetetlen, Huszti Szabolcs úr felajánlása is kellett ahhoz, hogy meg tudjuk vásárolni ezeket a modern eszközöket.”

„Szülőként az ember tapasztalja, sajnos előfordul, hogy a gyermeke megbetegszik és kórházba kerül – árulta el Huszti Szabolcs. – Ilyenkor mindannyiunknak az a vágya, hogy a lehető legjobb ellátást kapja a gyerek. Tudom milyen, amikor tehetetlen és kiszolgáltatott vagy, szóval, ha kicsit is hozzá tudok járulni ahhoz, hogy a Gyermekkórház modernebb körülmények között fogadhassa a betegeket, már megérte segíteni. A Gyermekkor Alapítvánnyal immár több mint tíz éves a kapcsolatom, a doktor úr mindig részletesen elmondja, mire fordítják a felajánlásomat, de magam is látom, mennyit változott a kórház az elmúlt időszakban. Boldog vagyok, hogy ebben nekem is van némi részem és bízom benne, hogy a szülők is tapasztalják, hogy jó kezekben van a gyermekük.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC