nb1.hu

Hová tűnt Sebők Vilmos?

Budapest – Szeptember óta nem volt képernyőn az M4 sporton.

Sebők Vilmos, a korábbi 51-szeres magyar válogatott hátvéd az utóbbi időben az M4 Sport csatornán dolgozott szakkommentátorként, azonban szeptember óta nem láthattuk a képernyőn. Az Újpest egykori játékosa megosztotta a nézőket, de az tagadhatatlan, hogy színt vitt a sport közvetítésekbe.

 

Állítólag az utóbbi időben azért nem foglalkoztatja a csatorna, mert túl kritikus véleményt fogalmazott meg a válogatottal és a magyar klubokkal kapcsolatban.

 

– Ebben lehet valami. Az átlagnál azért tartom magam jobb szakértőnek, mert mindig azt mondom, amit látok. Ha gyengén szerepel a nemzeti tizenegy, nem dicsérem a csapatot, mert hiteltelenné válok – mondta Sebők Vilmos a Borsnak. – A helyenként kritikus hangvétellel pedig kilógtam a sorból. De ezt vállalom, elvégre azért hívnak szakkommentátornak, hogy elmondjam a véleményemet a mérkőzésről. Ez a dolgom, ha nem így lenne, értelmetlennek érezném a feladatom. Ám nemcsak kritizáltam, ha jól játszottunk, dicsértem is a csapatot. Az tény, hogy nem evickéltem a langyos vízben, mindig markáns véleményem volt. Ettől függetlenül lehet, hogy ez nem tetszik a munkáltatóimnak.

 

Sebők Vilmos a goal.com-nak elmondta, hogy a csatornánál nem közölték miért nem számítanak rá.

 

– Pontos okot nem mondtak. Csak annyit, hogy többet nem kapok meghívást a stúdióba, holott élő szerződésem van az MTVA-val – mondta az Újpest utolsóm 1998-as bajnokcsapatának tagja. – Egy valamit tisztázzunk: engem szakértőnek hívtak az M4-hez. Semmilyen előzetes megkötést nem támasztottak a véleményeimmel kapcsolatban, én pedig semmi egyebet nem kívántam és kívánok tenni, mint a pályán eltöltött évtizedek során megszerzett tapasztalataim alapján egy reális, racionális értékelését adni egy meccsnek, egy taktikai, edzői döntésnek. Lehet a személyemet szeretni vagy sem, lehet az elmondott véleményemmel egyetérteni vagy sem, de én azt mondom el, amit látok, amit esetleg másképp csináltam volna a pályán. És az is biztos, hogy én is tévedhetek egy-egy észrevételemmel.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC