Hosszú távra tervez Hidi a Honvédnál

Európa-liga a cél Kispesten.

Forrás: budapesthonvedfc/facebook

Mielőtt Hidi Patrik külföldre igazolt, 10 éven keresztül volt a Honvéd labdarúgója, csapatkapitánya is volt a 2017-ben bajnoki címet szerző együttesnek.

A középpályás 2017 nyarán Spanyolországba, a Real Oviedóhoz szerződött, ahol egy szezont játszott, majd a 2018–2019-es bajnokság őszi idényét ismét Kispesten töltötte és 10 bajnokin lépett pályára.

Hidi legutóbb a kazah Irtis Pavlodar csapatában szerepelt, ahol decemberben járt le a szerződése, és a játékos úgy döntött, ismét a piros-feketéknél folytatja, ahol most már hosszabb távra tervez, hiszen 3 éves szerződés kötött a Honvéddel.

A 29 éves játékos a Digi Sport Reggeli Start című műsorában mondta el, hogy nem szeretett volna újra csak egy évre aláírni, mert ilyenkor, a szerződés megkötése után, csak később tud csatlakozni aktuális csapatához, ami fizikálisan nem jó, hiszen nem együtt kezdi a felkészülést a többiekkel, ahogy történt ez most is, hiszen Hidi, és a szintén új igazolás, Mayron George, csak később csatlakozott a Törökországban edzőtáborozó kerethez.

A kispesti színekben a 206. fellépésére készülő játékosnak könnyen ment a beilleszkedés régi-új csapatába és úgy érzi, jó a kapcsolata Sannino-mesterrel, aki Hidi szerint nagyon "olaszos", együtt él a játékkal, sokat kiabál, akár az edzéseken is, a pályán kívül viszont teljesen más az olasz vezetőedző, nyugodtabb és rendkívül barátságos.

A cél az Európa-ligát jelentő helyezések elérése a Honvédnál, amire a játékos szerint, a kispesti keret alkalmas is.

A Fehérvár elleni idegenbeli döntetlennel kezdő Kispestben Hidi 90 percet kapott a tavaszi első fordulóban, és véleménye szerint, kis szerencsével a győzelmet is megszerezhették volna, de nem elégedetlen a fehérvári 0-0-lal, és most már a Mezőkövesd elleni mérkőzésre fókuszálnak.

Kamberék szombaton, hazai környezetben fogadják az NB I harmadik helyezettjét.

Legfrissebb híreink