nb1.hu

Horváth folytatná a sorozatot, Tokmac a győzelem kulcsáról beszélt – nyilatkozatok

A mumusával játszik az MTK, nincs gond az önbizalommal Fehérváron.

Szombaton három meccset vívnak a csapatok az NB I-ben, a napot a Honvéd-Fradi rangadó nyitja, majd következik a Paks-MTK összecsapás, végül a Mezőkövesd-Vidi párosítás zárja a napot. Cikkünkben összeszedtük a főszereplők meccs előtti nyilatkozatait:

14.45, Honvéd-Ferencváros

Horváth Ferenc (Honvéd): „Különleges mérkőzés vár ránk, hiszen jelentős erőpróba, komoly rangadó áll előttünk, ráadásul bízom abban, hogy a stadionavató után ezúttal is megtapasztalhatjuk, milyen a teltházas Bozsik Arénában pályára lépni. Nagyon sokat számít a Kispest-tábor biztatása, hálásak vagyunk az eddigi meccseken kapott szurkolásért is, komoly erőt adnak nekünk a drukkereink, erre az erőre pedig szükségünk is lesz szombaton, a Fradi elleni meccs remek lehetőség arra, hogy próbára tegyük magunkat. Sokat és jól dolgoztak a srácok, érzem rajtuk, hogy várják a rangadót. Bár egy hete azt mondtam, hogy nem akarok még egyszer olyan Honvédot látni, mint a Budafok ellen, muszáj volt, hiszen visszanéztük a felkészülési meccset, ami arra mindenképpen jó volt, hogy rávilágítson a hibáinkra. Minden mérkőzés minden percét maximális erőbedobással kell végigküzdeni, csapatként, fegyelmezetten, sokat futva, gyorsan passzolva, és szükség van az egyének felelősségteljes, jó játékára is! Bízom benne, hogy ott tudjuk folytatni, ahol a Paks és a ZTE ellen abbahagytuk, arra a két sikerre lehet építeni, mentálisan is sokat adott a társaságnak a hat pont, nem mellesleg megmutattuk és magunknak is bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk eredményes és jó futballra. Így kell tovább folytatnunk!”

Tokmac Nguen (Ferencváros): ,,Mindig nehéz a Honvéd ellen játszani, kemény meccseket vívtunk eddig is egymás ellen. Fontos volna, hogy győzelemmel tudjunk visszatérni, de a következő napokban is keményen kell dolgoznunk a sikerért. Koncentrálnunk kell, nem lesz könnyű dolgunk."

17.45, Paks-MTK

Szabó János (Paks): ,,A válogatott szünet előtti, Újpest elleni hazai győzelem nagyon kellett. Sokat mutattunk a csapat erejéből, hiszen végre egy brusztolós meccset tudtunk megnyerni. Régebben ezekből egyszerűen nem tudtunk győztesen kijönni, most ezt írtuk felül, ráadásul a mumusunk ellen. Az MTK ellen az utóbbi időben jól megy a játék, főleg idehaza, de erre – ahogy máskor sem – e hétvégén sem alapozhatunk. Maximális koncentráció kell majd, hogy ismét három egységgel gyarapodjunk. Hiszek a csapatban, megyünk továbbra is előre új játékfilozófiánkkal. Jó látni, hogy egyre többen vannak kint stadionunkban, ez nekünk, játékosoknak nagyon jól esik, és extra motivációval is szolgál.”

Marko Perkovic (MTK): ,,Nagy kihívás lesz, nagyon kell figyelnünk majd a védekezésünkre. Tavaly nem úgy sikerültek az idegenbeli meccsek a Paks ellen, ahogy szerettük volna. Tudjuk, nem lesz könnyű, de megfelelően felkészültünk, és már várjuk az összecsapást."

20.00, Mezőkövesd-MOL Fehérvár FC

Baki Ákos (Mezőkövesd): ,,Kicsit furcsa a sors, mert éppen a Fehérvár ellen készültünk és játszottunk az MTK-val, amikor ott befejeztem a pályafutásomat, most pedig megint a székesfehérvári gárda lesz az ellenfél. Friss emlékeim vannak a dunántúli gárdáról, egy kiváló képességű játékosokkal rendelkező nagyon masszív csapat. Nagyon nehéz meccsre számítok ellenük, de szeretnénk itthon tartani a három pontot."

Budu Zivzivadze (MOL Fehérvár FC): Nehéz mérkőzésre számítok szombat este, a Mezőkövesd ellen nem könnyű játszani, de különösen igaz ez, amikor hazai pályán, a saját szurkolóik előtt lépnek pályára. Jól is kezdte a bajnokságot szombati ellenfelünk, az első két meccsét megnyerte, hazai pályán pedig még veretlen ebben a szezonban. A legutóbbi két meccsünket mi is hoztuk, legutóbb ráadásul hátrányból fordítottunk, szóval az önbizalmunk rendben van. Nagyon motiváltan készülünk a szombati bajnokira, mindenképp 3 pontot szeretnénk ismét szerezni, ehhez azonban végig fegyelmezetten kell futballoznunk."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC