nb1.hu

Horváth Ferenc távozik a Videoton kispadjáról!

Székesfehérvár – A másodedző mellett a kapusedző is távozik.

 A 2015 októberében Székesfehérvárra érkező szakember hét hónapra írt alá a csapatnál, majd a szerződés lejárta után távozik is, mivel azt nem hosszabbítják meg vele. A korábbi válogatott és Videoton-csatár először egy Magyar Kupa-mérkőzésen mutatkozott be ősszel, majd a bajnokságban a Honvéd elleni győztes mérkőzéssel debütált. A fehérváriak akkor a hetedik helyen álltak, a bajnokságban végül a második helyen végeztek. Horváth Ferenc hét hónapra írt alá a klubbal, azonban decemberben Kovács Zoltán sportigazgató kijelentette, hogy ha dobogós lesz a csapat vagy Magyar Kupát nyer, akkor hosszabbítanak vele, a szakember azonban távozik az egyesülettől.

 

„Szeretném megköszönni mindenkinek, aki az elmúlt hónapokban a klub és a csapat sikeréért dolgozott, örülök annak, hogy összejött az ezüstérem – ez a szurkolóinknak különösen kijárt így, a szezon végére. Nehéz hét hónapra edzőt találni manapság, de úgy éreztem, hogy ennyivel tartozom a Vidinek, így nem gondolkodtam, hogy vállalom-e a feladatot. Úgy gondolom, hogy a második hellyel sikerült törlesztenem a tartozásom, talán mondhatom, hogy kvittek vagyunk“ – utalt fehérvári játékosmúltjára Horváth Ferenc.

 

Horváth Ferencen kívül távozik még a szakmai stábból Szamosi Tamás másodedző, valamint Bíró Imre kapusedző is.

 

A klub közleménye szerint hamarosan tájékoztatják a szurkolókat és a sajtót az új edző személyéről.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC