nb1.hu

Horváth Ferenc célkitűzései

Az első szombathelyi nyilatkozat.

Horváth Ferenc újra az NB I-ben bizonyíthat, a vezetőedző ülhetett le a megüresedő Haladás kispadjára. A Balmaztól távozó trénert a szombathelyiek honlapja kérdezte a célokról.
 
"Ami a terveket illeti, nem hiszem, hogy különösebben ecsetelnem kellene, nyilván konkrétan a bentmaradás a cél. Azt gondolom, ez teljesíthető elvárás a csapattal szemben.  Amennyiben rendesen dolgozunk, ha mindenki megtesz mindent, akkor meggyőződésem, hogy NB I-es marad a Haladás. Az én kérésemre írtunk alá a bajnokság végéig, így meghagytam a lehetőségét a vezetőknek, hogy utána ők döntsenek a sorsomról. Nem akartam két évet aláírni, hogy úgyis kiesünk, de majd építkezünk és visszajut a csapat. Nem, engem feleslegesen ne fizessenek, hiszen ez alatt az idő alatt bent kell maradnunk. Utolsó helyen vagyunk, lejjebb már nincs, felfelé kell haladnunk. Kicsit beragadt a csapat a rajtnál, rendeznünk kell a sorokat. Sok gólt kaptunk, az tény, de ez nem csak a védelem hibáha, hiszen egy csapat egyszerre támad, egyszerre védekezik. Természetesen mindig nagyon nehéz szezon közben átvenni egy csapatot, hiszen nem tudni milyen edzettségi, mentális állapotban vannak a játékosok. De azért dolgozunk, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsunk. Minden edző álma, hogy az NB I-ben dolgozhassak, örülök, hogy ismét lehetőséget kaptam, mégpedig egy ilyen patinás klubnál" – nyilatkozta Horváth.
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC