nb1.hu

Hornyák figyelmeztetése, Oenning vegyes érzései, Bognár remélte – reakciók

Kórházba kellett mennie a Loki játékosának.

Az NB I második fordulójából vasárnap két meccset rendeztek meg. A DVSC kétgólos hátrányt tudott eltüntetni az Újpest ellen, míg a Paks a Puskás Akadémia otthonában fölényes győzelmet aratott. Nézzük, a vezetőedzők hogyan értékelték a találkozókat.

DVSC-Újpest 2-2

Toldi Gábor: "Hiányérzetünk van, ezen a meccsen nem volt meg az a ritmusunk, az a minőség, amit például a Honvéd ellen a második félidőben láttunk. Gyorsan gólt kaptunk mindkét játékrész elején, ez demoralizáló volt, de pozitívum, hogy a csapat végig hitt a pontszerzésben, amire rá is szolgált. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy nyomást akartunk gyakorolni az ellenfélre. A félidőben az hangzott el, hogy ez a meccs nyerhető, főleg annak fényében, hogy emberelőnyben voltunk. Ennek tudatában még fájóbb volt gólt kapni a második félidő elején. A meccs egészét figyelve szerintem reális a döntetlen. Bárány Donát sérüléséről még nem tudok pontos diagnózist mondani, kórházba ment, most vizsgálják."

DVSC-Újpest: Dzsudzsák észrevette, amit észre kellett vennie – NB1.hu

 

Michael Oenning: "Őszintén szólva nem tudom, hogy örüljek vagy csalódott legyek. Elérhető közelségben volt a győzelem, szinte ott voltunk a célnál, de el kell fogadnunk a döntetlent, pláne, hogy 75 percen keresztül emberhátrányban játszottuk, ami nyilván megnehezítette a dolgunkat. Bátran játszottunk, és a második félidőben újra betaláltunk. Talán senki sem számított arra, hogy újabb gólt fogunk szerezni. Aztán jött egy szabadrúgás, amelynél nem voltunk elég szervezettek, a Debrecen pedig kihasználta a lehetőséget. Ahogy telt az idő, egyre fáradtabbá váltak a játékosok. Egy idegenbeli mérkőzésen az egy pont elfogadható, ami nagyon fontos, hogy a csapat egyre inkább hisz magában. Jó a csapatszellem, de a kiállítás és Jevtovski sérülése nem tett jót."

Puskás Akadémia-Paks 1-6

Hornyák Zsolt: "Nehezen találok szavakat, 6-1-nél mit lehet mondani? Az ellenfél gyakorlatilag minden helyzetből gólt rúgott. Lehet, hogy már Paks-szindrómánk van, kezdek félni ettől. Lehet, hogy minden másképp alakult volna, ha Kiss Tomi belövi az első helyzetünket. Nem működött a védelmünk, nagyon passzívak voltunk. 3-1-nél támadókat küldtünk a pályára, de egyből megkaptuk a negyedik gólunkat is. Szolnoki Rolit nem tudtuk helyettesíteni, ami óriási probléma. Nunestől többet várok, Spandler is passzív volt ma, egyedül Stronati dolgozott végig. Nem tetszett a játékunk. A friss játékosoknak is sprintelniük kell vissza. Slagvers is bejött, és nem tudta, hogy védekeznie kell. Ez vagy alibi vagy buták vagyunk. Fájó, hogy mindenből gólt kapunk. Nem ütköztünk, csak a végén, amikor már 6-1 volt, pedig ütközni muszáj. Aki nem fog küzdeni és ütközni, az nem fog játszani! A küzdőszellem nem maradhat el. A Puskás mezét nem lehet így bepiszkolni, hogy hat gólt kapunk. Ki lehet kapni, de küzdeni kell! Nunes piros lapját nem tudom, hogy jogos-e. A mai bírói teljesítményt egyébként sem érdemes kommentálni. Amibe belenyúlt a bíró és a VAR, számomra érthetetlen momentumok voltak."

Puskás Akadémia-Paks: totális kiütés! – NB1.hu

 

Bognár György: "Valamivel jobban játszottunk, mint a múlt héten, tehát azért lassan kiegyenesedünk. Erre a találkozóra már visszatérhettek olyan játékosaink is, akik a felkészülésben nem annyira tudtak részt venni, ez látszott is a játékunkon. Úgy vélem, az utolsó negyedóra kivételével kiválóan játszottunk, akkor már egy-két egyénieskedés miatt elszórakoztunk pár gólhelyzetet. Reméltük, hogy jobban játszunk majd, mint a nyitó fordulóban, de kell még pár meccs, hogy megtaláljuk a tavalyi szezonban elkapott ritmusunk." (paksifc.hu)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC