nb1.hu

Honvéd-Vidi: piszkosul nehéz

Pedig milyen egyszerűnek tűnik.

A történet mindkét csapat számára elképesztően egyszerű!

Ha a Honvéd nem akar kiesni, akkor nyernie kell!

Ha a MOL Fehérvár FC dobogós akar lenni, akkor nyernie kell.

A Kispest 1 pontra van a kieséstől, míg a Vidi 9-re a harmadik helytől.

„Bízom benne, hogy a Kecskemét elleni siker hitet és önbizalmat ad a csapatnak a folytatásra nézve. Láttam a Fehérvár legutóbbi meccsét, illetve korábban több találkozójukat, és nem most vannak a legjobb formában, nem a valós képességeiknek megfelelően teljesítenek, azonban nem lehet ebből kiindulni, hiszen egy olyan kvalitásokkal rendelkező csapatról beszélünk, amely bármelyik pillanatban meg tudja fordítani a szerencséjét. Remélem, hogy a kecskeméti kupameccs után a srácok is megértik, hogy mit várok tőlük, hogyan kellene kinéznie egy csapatnak, amelyik meccseket akar nyerni. Nem volt sok időnk még a közös munkára, ráadásul egy nehéz mérkőzés után utaztunk le a kupameccsre, ahol mintha két különböző meccset játszottunk volna a két félidőben. Amit én látni szeretnék a folytatásban, az a második félidőben mutatott teljesítmény, vagy még annál is jobb. Tudom, hogy a Fehérvár ellen komoly rangadó vár ránk, biztos vagyok benne, hogy a szurkolók ott lesznek mellettünk, remélem, meg tudjuk szerezni a három pontot” – mondta Nebojsa Vignjevics a Honvéd honlapjának.

“Jót tett a csapat önbizalmának a Szeged elleni továbbjutás. Egy erős kerettel rendelkező Honvéddal találkozunk vasárnap, akik ellen a célunk, hogy szervezett és hatékony játékot mutatva három pontot szerezzünk a Bozsik Arénában" – mondta szűkszavúan a Vidi honlapjának Szabics Imre.

A kölcsönös tisztelet tehát adott, az elszántság jelei adottak, ám az ítéletet most is, mint mindig, a végeredmény határozza majd meg.

A megfelelő végeredmény kiharcolása viszont nem egyszerű történet, hanem piszkosul nehéz lesz.

Kezdés 14.15-kor.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC