nb1.hu

Honvéd-Vidi: "mi vagyunk a Fehérvár!" – REAKCIÓK

Pisont elismerte az elejét (is).

Mint ismeretes, 1-1-es döntetlent játszott a Honvéd a fővárosban a bajnoki címre hajtó Vidivel. Pisont István szerint az elején majdnem elveszítették a meccset, de Tujvel védése erőt adott a csapatnak. Kovácsik Ádám szerint a Fehérvár számára nem elég egy góllal nyerni, ebben még fejlődniük kell.

 

Honvéd-Vidi: megköszönheti a Fradi és a Kövesd is – NB1.hu

 

 

A megszólalók így értékelték a találkozót:

Pisont István(Honvéd): ,,Majdnem elveszítettük a meccset az elején, két óriási hibát követően. Az elsőnél mindenképpen hiba volt, a másodiknál a kezezés esete így lett megítélve, de Tomas nagyszerűen védett. Ebből kifolyólag erőt kaptunk és elindult valami iszonyatos hajtás és le is támadtuk a Videotont a térfelén, ebből adódtak is lehetőségeink. Két-három olyan nagy lehetősége volt Lanzának, Ugrai Rolinak vagy Gazdagnak, aminél a tizenegyes lehetősége is felmerült, de véleményem szerint sem volt az. Voltak lehetőségeink, olyan mélységi beindulások, amiket nagyon szeretnék használni. A második félidőben viszont, azt gondolom, hogy egy-egy lehetőség kivételével, amikor a Videoton próbálkozott beadásokból, nekünk voltak nagyobb lehetőségeink a gólszerzésre. Reálisan nézve azt gondolom, hogy megérdemelte a Vidi a döntetlent. Az első félidőben tíz perc alatt elveszíthettük volna a mérkőzést, két gólos előnynél nagyon nehéz lett volna visszajönni a meccsbe. Viszont a végén meg nekünk voltak lehetőségeink, úgyhogy ebben az arányban elosztva a döntetlen igazságos. Azt gondolom, hogy jó iramú, jó meccset játszottunk. A csapat jól nézett ki, a csapat jó állapotban van. Sok lehetőséget tudtunk kreálni, jó egyéni teljesítmények is voltak. Örülünk ennek a fejlődésnek és most ez a legfontosabb, hogy az eredménycélokat állítsunk magunk elé és hogy a csapat érdekében mindent megtegyenek a játékosok és csapatként tudjanak eredményesek lenni."

Kovácsik Ádám(Videoton, kapus): ,,Azt gondolom, hogy jól kezdtük a találkozót, egyből gólt rúgtunk. Aztán volt a tizenegyes, de azon kívül is uraltuk a meccset. Az első félidő végén volt egy helyzete a Honvédnak, annak azért jeleznie kellett volna, hogy egy gól bármikor benne van a mérkőzésben. A második félidő előtt az hangzott el az öltözőben, hogy rúgjuk be a másodikat, azzal kicsit meg lehet nyugodni. Ezt nem sikerült sajnos megvalósítani. Honvédnál volt a labda, ők nyomtak többet, volt nagyon sok oldal-szabadrúgásuk. Magunkra húztuk őket, megrúgták a gólt, utána pedig azt játszották, amit tudnak. Visszaálltak a saját térfelükre, szűken, nem is igazán sikerült helyzetet kialakítanunk, sőt a végén nekik voltak veszélyes kontráik. Abban javulnunk kell, hogy hiába vezettünk egy nullára, de mi vagyunk a Fehérvár és tudnunk kell két-három, esetleg négy gólt is rúgni."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC