nb1.hu

Honvéd-Újpest: Horváth kiadta az üzenetet a hatpontos rangadóra

Fordul-e a lilák szerencséje?

Az NB I 14. fordulójának szombat esti meccsén a Honvéd az Újpestet fogadja a Bozsik Arénában.

A kispestiek a 6., az újpestiek a sereghajtó 12. pozícióból várják a mérkőzést, ám a két csapat között mindössze öt pont van a tabellán, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, hogy dupla téttel bír a mai összecsapás.

Horváth Ferenc, a hazaiak vezetőedzője így latolgatta az esélyeket:

"Természetesen örülök, örülünk az MTK legyőzésének, de ahogy a mérkőzés után is mondtam, ez csak egy lépés volt, és szombaton meg kell tennünk a következőt. A lefújás után eszembe is jutott, hogy bár örömteli a győzelem, de tulajdonképpen ünnepelni sem lehet rendesen, mivel továbbra is ott van a nyakunkon a kés. Természetesen tudjuk, magunknak köszönhetjük, hogy ebbe a szituációba kerültünk, így értelmű, nekünk is kell ebből kilábalnunk. Közösen, hittel, egymásban bízva és egymást biztatva. Pozitívan, koncentráltan, erős akarattal. Sokszor hangoztatjuk, hogy a Honvéd kerete többre hivatott, ezt azonban a pályán kell bizonyítanunk, ráadásul az Újpest is erősebb annál, mint ahol most található a táblázaton. Szóval nem számít a tabella, nem számítanak a korábbi meccsek, kizárólag az a fontos, hogy mi történik szombaton fél nyolc és fél tíz között. Nyernünk kell!"

Katona Mátyás, az újpestiek középpályása szerint nincsenek könnyű helyzetben.

"Igen, ez egy nem könnyű szituáció. Mind azt hittük, hogy a Fehérvár elleni meccs elindítja majd felfelé a csapatot, ami sajnos nem jött be teljesen. Bízom benne, hogy vagyunk annyira jó közösség, annyira jó csapat, hogy túl tudjunk lendülni az egészen. Szoktunk erről beszélgetni és igyekszünk megfordítani a szerencsénket. Valljuk be, sokszor elég pechesek voltunk a szezonban, például a ZTE, vagy az MTK ellen."

A találkozó 19.30-kor kezdődik.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC