nb1.hu

Honvéd-Újpest: a szurkolók elvárása – reakció

Jön a Derbi előtti főpróba.

Fővárosi rangadóval zárul a hatodik forduló az NB I-ben: a Honvéd csütörtök este az Újpestet fogadja. Egyik gárdának sem sikerült valami fényesen a rajt, hiszen a kispestiek öt meccs alatt négy pontot szereztek, míg a lila-fehérek négy találkozó után még nyeretlenek, mindössze két egységgel rendelkeznek, ezzel pedig az utolsó helyen állnak a tabellán. 

Érdekesség, hogy a Honvéd zsinórban harmadik alkalommal találkozik fővárosi vetélytárssal a bajnokságban (a Vasast legyőzte, a Fraditól kikapott). Tam Courts többek között erről is elmondta a véleményét a klubhonlapnak adott nyilatkozatában:

"A játékosok és én is izgatott vagyok, hogy egymás után ilyen rangos mérkőzéseket játszhatunk, ami nagyon jó lehetőség számunkra, ráadásul az Újpesttel itthon játszhatunk, a saját közönségünk előtt és a szurkolók miatt is szeretnénk jó teljesítményt nyújtani a Bozsik Arénában. Megpróbáltuk forgatni a csapatot és azt is figyelembe venni, hogy három mérkőzés vár ránk, ezért is használtuk ki a cserelehetőségeinket a Fradi ellen, hiszen a keret minden tagjára szükségünk van ebben a sorozatban. Ez egy nehezebb időszak, de mindenkinek az, mivel az összes csapatnak ez a programja, nemcsak fizikailag, mentálisan is készen kell állnunk ezekre a feladatokra. Azért is dolgozunk, hogy csökkentsük a különbséget a Ferencvárossal, a mezőny legjobbjaival szemben, hiszen a cél, hogy mindenkivel versenyben legyünk, folyamatosan azon dolgozunk a közös utunkon, hogy lépésről lépésre fejlődjünk. Minden találkozóból próbáljuk kiemelni a pozitívumokat és azokra építkezve menni előre. Sokat számít a hazai pálya előnye, ez az Újpest ellen minket segíthet és tudom, hogy a szurkolók is elvárják tőlünk a jó szereplést, nem is lehet más a célunk csütörtökön, mint a három pont megszerzése" – mondta a Honvéd mestere. 

Abban biztosak lehetünk, hogy az újpestiek nagyot fognak küzdeni, hiszen nem mindegy, milyen hangulatban várhatják a Fradi elleni vasárnapi Derbit. 

Az összecsapás 19 órakor kezdődik, a játékvezető Berke Balázs lesz. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC