nb1.hu

Honvéd: újabb fiatal kapott szerződést

A felnőttfutballban még nincs rutinja.

ÍME, A HONVÉD BEJELENTÉSE:

"2015 februárja óta nevelkedik a Magyar Futball Akadémián Juhász Zsombor, klubunk pedig profi szerződést kötött a tehetséges védővel, aki 2022. június 30-ig szóló megállapodást írt alá a Honvéddal.

 

„Felemelő érzés és megtiszteltetés számomra, hogy profi szerződést kaphattam. Az U14-ben kezdtem még a Honvédnál, végigjártam a ranglétrát, örömmel írtam alá a megállapodást – mondta a belső védőként és védekező középpályásként is bevethető Juhász Zsombor, aki az NB III-as csapattal készül a mostani szezonban. – A felnőttfutballban nincs még rutinom, ezért szeretném minél hamarabb megszerezni, és bízom benne, hogy egy éven belül kiharcolom, hogy az első csapatnál is számítsanak rám. A helyezkedést, a fejjátékot és a hosszú labdákat mondanám erősségnek, viszont rutint kell még szereznem, agresszivitás és gyorsaság terén is kell még fejlődnöm.”

 

A 18 esztendős labdarúgó elmondta, remekül érezte magát az eddigi honvédos időszakában, nagyon szerette az akadémiát, családias légkör vette körül, jó edzőkkel, jó csapattársakkal dolgozhatott együtt. Az érettségi után immár újra „bejárós” lett, s elmondta, eleinte furcsa is volt, hogy kevesebb időt töltött már bent, de azért otthon is jó lennie.

No meg Kispesten, ahol szeretné bizonyítani a rátermettségét a következő három esztendőben."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC