nb1.hu

Honvéd: újabb edzőket neveztek ki

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A HONVÉD HIVATALOS BEJELENTÉSE:

,,Kispesti kötődésű szakemberek is segítik Nebojsa Vignjevic munkáját

Mint arról korábban beszámoltunk, tapasztalt szerb szakvezető, Nebojsa Vignjevic veszi át a Budapest Honvéd első csapatának irányítását, új vezetőedzőnket pedig asszisztens edzőként Nebojsa Topalov, erőnléti edzőként Bogdan Belegisanin segíti majd, de két kispesti kötődésű szakember is csatlakozik a szakmai stábhoz.

Az aktív pályafutását befejező Djordje Kamber asszisztens edzőként tér vissza az első csapathoz, a kapusedzői feladatokat pedig Vlada Avramov látja el, aki korábban Giuseppe Sannino mellett már segítette a piros-feketéket.

„Olyan szakemberek alkotják majd a stábomat, akikről hiszem, hogy eredményes lehet a közös munka és hozzá tudnak adni a csapat teljesítményéhez – mondta Nebojsa Vignjevic, majd kérdésünkre külön kitért Avramovra és Kamberre. – Vlada Avramovra emlékszem még az aktív pályafutásából, sok jót hallottam róla, remek edzőkkel dolgozott, jó ember és jó szakember, tanulhatok mag tőle egy-két dolgo. Ami pedig Kambit illeti, ő egy legenda, régóta Kispesten van rá, nálam is több időt töltött el Magyarországon. Biztos vagyok benne, hogy a kezdeteknél is sokat segít majd, hogy ismeri a csapatot és a Honvédot, jó lesz együtt dolgozni, várom már, hogy belevágjunk a munkába.“

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC