nb1.hu

Honvéd: szerződéshosszabbítás – bejelentés a játékoskeretről

Az összes kártyára szükség lesz Romániában.

A Budapest Honvéd úgy készül az Európa-ligában a Craiova elleni csütörtöki idegenbeli visszavágóra, hogy az összes kártyáját ki kell játszania – mondta a kispestiek keddi sajtótájékoztatóján Giuseppe Sannino vezetőedző.

Hangsúlyozta: csapata "életben van" a második számú nemzetközi kupasorozatban, és még legalább egy fontos mérkőzés vár rájuk.

    
"Ez egy idegenbeli visszavágó, amelyen erős, jó formában lévő riválissal mérkőzünk meg. Az összes kártyánkat ki kell játszanunk, ötven százalék esélyt adok mindkét csapatnak a továbbjutásra" – utalt a tréner az El-selejtező második fordulójára és a román ellenfélre, amellyel a párharc múlt heti első, magyarországi felvonásán 0-0-s döntetlen játszott.

    
A Craiova már három mérkőzésen van túl a bajnokságában, és mindhármat megnyerte. Ezzel szemben a kispestiek számára csak vasárnap kezdődik a hazai pontvadászat.
    

"Három nap alatt két meccset játszunk, a szakmai stábbal azt kell feltérképeznünk, hogyan tudunk két olyan csapatot kiállítani, amely maximális erőbedobással tudja végigküzdeni ezeket a találkozókat" – emelte ki Sannino. Hozzátette: a bajnokság és a nemzetközi kupasorozat egyaránt fontos számukra, de azért is igyekeznek a lehető legjobban elkezdeni a szezont, mert az "löketet ad a folytatásra".
    

A szakember a bajnoki idénnyel kapcsolatban kifejtette: azért dolgoznak, hogy az legalább olyan jól sikerüljön, mint az előző, amikor negyedik helyen végzett az együttes.
    
A kispesti keret egyelőre véglegesnek tekinthető, legalábbis a vezetőedző szerint, aki az igazolásokat illetően elmondta, nem híve a kapkodásnak. "Meg kell állnunk, hogy felmérjük: jelenlegi állapotunkban mennyit érünk. Aztán elgondolkodhatunk azon, hogy kell-e változtatnunk vagy sem" – hangsúlyozta. Hozzátette: miután a munka mindig kifizetődik, nem szabad türelmetlennek lenniük a bajnokságban.

 

    
"Így lehetünk az a csapat, amelynek megvan a saját stílusa" – mondta.

    
A sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az együttes kapitánya, Djordje Kamber 2021 június végéig meghosszabbította a szerződését. Közölték: a 2015-ben Kispestre érkezett, 35 éves védőt pályafutása után is szeretnék a klub kötelekében tartani.

    
"Nagyon örülök neki és büszkeséggel tölt el, hogy úgy érzik, ilyen idősen is a csapat hasznára tudok lenni. A második évet illetően azért még odébb vagyunk, jövő nyáron meglátjuk, milyen állapotban leszek, megyek tovább vagy új utakat keresünk" – mondta Kamber, aki a csütörtöki El-visszavágóról úgy vélekedett: a Craiova jó csapat, néhány egészen kiváló játékossal, de mivel a Honvéd egyre inkább játékba lendül, reális esélyük van a továbbjutásra. "Igyekszünk élni vele és kihasználni a lehetőséget."
    
A sajtótájékoztatón közölték, hogy a klub szombati, 110. születésnapja apropójából 110 szezonbérletet sorsolnak ki a drukkereik között, pénteken pedig bemutatják azt az egyedi "születésnapi mezt", amely a bajnokságban az első számú felszerelése lesz az együttesnek.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC