nb1.hu

Honvéd: számon kérték az ultrák a csapatot

Vannak dolgok, amiket csak az idő dönthet el.

Nem kezdte igazán jól a szezont a Honvéd, egyedüli pontnélküli csapatként szerepelnek a tabellán. Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy 3 helyett csak 2 meccset játszott eddig.

Az Európa-liga meccsen sem játszott jól a kispesti gárda, ám ott sikerült kivívni a továbbjutást. A következő körben a Malmö vár a Honvédra.

A sikertelenségnek az egyik oka az lehet, hogy teljesen más taktikát alkalmazz Bódog, mint az elődje. Eddig 3 belső védővel játszott a Honvéd, így védekezésben még volt két szélső védő, akik a támadásan felléptek a középpályára, valamint többször átengedték a területet az ellenfélnek.

Bódog azonban más felállást preferál, leginkább a 4-4-2-t játszatja, teljes letámadással, tehát pont az eddigiek ellenkezőjét. Nem csak a taktika új, de új játékosok is vannak. Természetes, hogy ennyi változó mellett, ilyen rövid idő alatt még nem jönnek a sikerek, de ahogy halad előre a bajnokság, majd eldől, hogy a vezetőedző elképzelése eredményes lesz-e.

A Kisvárda elleni vereség után a kispesti ultrák számon kérték a csapatot, fontos megjegyezni, hogy káromkodás nélkül. Az erről készült videó a linkre kattintva tekinthető meg.

Hétfőn egy közleményt is kiadtak, abszolút helyén kezelve a dolgot:

,,A tegnap este a jogos indulatoké volt. Azonban nagyon az elején járunk, ráadásul most szünet is lesz, így talán lesz idő rendet tenni a fejekben a Diósgyőr elleni meccs előtt, ami baromi nehéz lesz.

Bízzunk benne, hogy a klubnál látják, hol a probléma, és képesek lesznek eredményesen kezelni azt! Szurkolóként most mást nem is tehetünk…"

A szünet utáni első fordulóban a DVTK vendége lesz a Honvéd.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC