nb1.hu

Honvéd-Paks: Pisont elismerő szavai

Új poszton játszott először a Vidi kölcsönjátékosa.

Pisont István újbóli kinevezése ismét jó húzásnak tűnik a Honvéd tulajdonosainak a részéről. Pisonttal tavasszal kupagyőztes lett a Kispest, 2021-ben a ZTE elleni 2-2 után meg a Vidi vendégeként győztek Hidi Patrikék 2-1-re.

Most az ellen a Paks ellen bizonyíthatnak, mely csapatnál Bognár György vezetőedzővé történt kinevezése is szintén remek húzásnak bizonyul, mert a tolnaiak mérkőzései az egyik legélvezetesebbek a bajnokságban. A Paks idén verte a Diósgyőrt hazai pályán 2-1-re, majd a bajnokság eddigi egyik legjobb mérkőzésén 4-4-et játszott Zalaegerszegen.

Pisont István: „Boldogok voltunk a fehérvári győzelem után, nagyon szép eredményt értünk el, ráadásul nem érdemtelenünk győztünk. Nagyon remélem, hogy a Fehérvár otthonában mutatott fegyelmezett csapatjátékot át tudjuk menteni szerdára, a fegyelmezettség mellett pedig eredményes támadójátékra lesz szükségünk a Paks ellen. Riválisunk kreatív, támadószellemű futballt játszik, gólerősek, amire nekünk figyelni kell majd. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak, az egyéniségek pedig magukban hordozzák a váratlan megoldásokat, Bognár György szépen összerakta a csapatot. Támadásban szeretnénk még tovább javulni, és a DVTK elleni meccs után ismét győzni szeretnénk hazai pályán. Szerencsére rövid idő alatt visszazökkentünk az eredeti kerékvágásba, ez is része a tanulási folyamatnak, a közös munkának, hogy vissza tudtunk nyúlni az alapokhoz Volt mibe kapaszkodni, és arra koncentráltunk, hogy a minket jellemző játékot nyújtsuk a Fehérvár otthonában, amit természetesen a Paks ellen is szeretnénk folytatni. Most sem számítok könnyű meccsre, a Paks jól összerakott, kombinatív játékra képes csapat, azonban mindenképpen szeretnénk megszerezni a három pontot. És ehhez a szombati győzelmünk is erőt és hitet adhat.”

A Paksban a ZTE ellen az első meccsén játszott Tamás Olivér, aki a múlt héten kedden érkezett a MOL Fehérvár FC-től tavaszra kölcsönbe.

„Végig nagyszerűen éreztem magam a pályán, minden rendben volt, és egy holtpont után az iramot is maximálisan fel tudtam venni. Úgy gondolom, igazi közönségcsalogató meccset vívtunk, viszont nagyon sajnálom, hogy a végén nem három ponttal zártunk. Mivel csak az utolsó másodpercekben tudtunk egyenlíteni – holott korábban már kétszer is vezettünk – örülhetünk az egy pontnak is. A pályafutásom során most először játszottam a középpályán, de mint mondtam, teljesen jól éreztem magam a meccs közben, és úgy vélem, a játék is kellőképpen ment. A második félidő végére már a hátsó sorban kellett helytállnom, az egy leheletnyit komfortosabb volt. Van még hova fejlődnöm, és minden nap ezen leszek, hogy minél többet tudjam segíteni a klubot.” 

Kezdés 17.30-kor.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC