nb1.hu

Honvéd: nem Bódog lesz a vezér

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A HONVÉD HIVATALOS BEJELENTÉSE:

,,Vezetőedzőnk távollétében Vezér Ádám meccsel a Paks ellen

Ahogyan arról beszámoltunk, több játékosunk és edzői stábtagunk koronavírustesztje is pozitív lett a Budapest Honvéd FC első csapatánál, a pozitív mintákat követően pedig újabb teszten estek át az együttes és a stáb tagjai, hogy csak negatív eredménnyel rendelkező labdarúgó, illetve stábtag legyen ott a Paks elleni, szombaton 17:00 órától kezdődő bajnokin.

Biztosan hiányzik majd a meccsről Bódog Tamás, ugyanis szakvezetőnk tesztje is pozitív eredményt hozott, így a többiekhez hasonlóan ő is karanténba került. Bódog Tamás távollétében Vezér Ádám kapusedző irányítja majd a csapatot a Paks elleni találkozón.

„Jól vagyok, szerencsére nincsenek tüneteim, és mivel a stábomból többen is pozitív mintát produkáltak, benne volt a pakliban, hogy én is megfertőződöm – mondta Bódog Tamás. – Folyamatosan egyeztetünk a csapat mellett dolgozó, egészséges stábtagokkal, hogy a lehető legjobban felkészítsük az együttest, és készen álljunk minden helyzetre a mérkőzésen is. A játékosok tudják a feladatukat, a csapat jó karakterekből áll, nincs rossz érzésem ezzel a helyzettel kapcsolatban. Vezér Ádám meccsel majd helyettem, az ő habitusa mindenképpen lendület ad majd a csapatnak. Bízom a csapatban és a segítőimben, én pedig itthonról támogatom a srácokat.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC